A NAV végrehajtást indított az utcákra visszatérő Lime ellen

közlekedés
2020 június 22., 13:34

A járvány visszaszorulása után újra elérhetők Budapesten a Lime e-rollerei, bár az V. kerület után már a VI-ban sem lehet bérelni a rollereket, ugyanis a cégnek fizetnie kellene a közterület használatáért, mint mindenki másnak, aki azt üzleti céllal használja (például: éttermi terasz, karácsonyfavásár, stb.).

A cég inkább kivonult Terézvárosból. A szolgáltatást – ami sok embert idegesít, aki autóval vagy gyalog keresztezi az útjukat – eleve főleg turisták vették igénybe, de mivel a külföldiek még nem jöttek vissza, kevesebben bérlik a Lime-ot.

A G7 szerint nagy lehet a visszaesés: míg korábban egy roller feltöltésért 1200 forintot fizettek, ma már csak 400-at. Így már nem is olyan jó az üzlet, de sokan kitartanak, hogy amikor a turisták visszatérnek, akkor megint jól keressenek vele. Globálisan is egyre több befektetőben merült fel, hogy nem biztos, hogy életképes a Lime üzleti modellje, egyelőre a Lime és a szintén amerikai Bird próbálja felvásárolni a konkurenciát.

Bérelhető elektromos roller a fővárosi Dohány utcában 2020. március 16-án.
photo_camera Bérelhető elektromos roller a fővárosi Dohány utcában 2020. március 16-án. Fotó: Balogh Zoltán/MTI/MTVA

A lap azt írja, a cég magyarországi leányvállalata, a Lime Technology Kft. ellen május 28-án kezdett végrehajtást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. (Már nem először: 2019 novemberében már kért végrehajtást a NAV, de azt december 16-án törölték, feltehetően megfizette a cég a kinnlévőségeit.) A G7 azt írja, a cég megsérti az adótörvényeket, nem felel meg a számlaadási kötelezettségnek, ugyanis ha valaki az alkalmazást használja, nem kap számlát.

Ráadásul az e-rollereket kb. egy óra használat után autóval kell összegyűjteni, és tölteni vinni, ami növeli, és nem csökkenti a belvárosi autóforgalmat. (G7)