Nature is healing: a Fidesz-KDNP szerint a baloldal ismét a migráció, a 2. Soros-terv és a nemzeti szuverenitás feladása mellett áll ki

A világjárvány után gyógyulni látszik a természet, ugyanis Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője a budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a baloldal ismét a migráció, a második Soros-terv és a nemzeti szuverenitás feladása mellett áll ki.

A kormánypártok véleményét összegezve úgy fogalmazott: a baloldal újra bebizonyította, hogy szembemegy a magyar emberek akaratával, amikor Fekete-Győr András, Szél Bernadett, Hadházi Ákos a nemzeti konzultációt támadja, akkor a baloldal valójában ismét a migráció, a második Soros-terv és a nemzeti szuverenitás feladása mellett áll ki.

Nacsa azt mondta, a most indult nemzeti konzultációban ezekben a kérdésekben is kérik a magyar emberek állásfoglalását. „Válaszút előtt állunk, hogy hogyan kezeljük a járvány okozta gazdasági károkat. Hagyjuk vagy ne hagyjuk, hogy Soros György és a hozzá hasonló pénzügyi spekulánsok beláthatatlanul hosszú időre eladósítják hazánkat?” Védjük meg vagy ne védjük a magyar vállalatokat az ellenséges külföldi felvásárlástól? A baloldal megszorításokra épülő válságkezelését válasszuk vagy folytassuk a munkahelyvédő és teremtő programokat? Kiálljunk továbbra is amellett, hogy nem lehet Magyarországra migránsokat betelepíteni vagy engedjünk a bevándorláspártiak nyomásának? – kérdezte az MTI összefoglalója szerint.

Nacsa Lőrinc azt mondta, számítanak a magyar emberek véleményére, de a baloldal ismét el akarja hallgattatni a magyar embereket, ezért támadja a nemzeti konzultációt, ugyanígy támadták a bevándorlásról, a Soros-tervről, a gazdaságról és a családtámogatásokról szóló konzultációkat is korábban.

Nacsa Lőrinc, a KDNP vezérszónoka felszólal a különleges gazdasági övezetről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló kormányzati előterjesztés általános vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén május 20-án.Fotó: Kovács Tamás/MTI/MTVA

Közel két hete Szél Bernadett és Hadházy Ákos független képviselők (egykor az LMP társelnökei) arra kérték az embereket, hogy küldjék el nekik a kitöltetlen nemzeti konzultációs íveiket, hogy így jelezzék, hogy sokaknak nem tetszik a párbeszéd imitálása, a konzultációnak álcázott propaganda. 2017 novemberében a két képviselő megmutatta, hogy a kormány bizonyítékok nélkül mond mindenféle számot arról, hogy hányan küldték vissza a kérdőíveket, hiszen semmilyen komolyan vehető nyilvántartást sem találtak, hosszas kutatás, és az íveket tároló raktárak személyes felkeresése után sem.

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Kapcsolódó