Az iráni katonai ügyészség szerint emberi mulasztás miatt lőtték le az ukrán utasszállítót

külföld
2020 június 29., 11:26

Az iráni katonai ügyészség szerint emberi mulasztás okozta az ukrán utasszállító lelövését, nem pedig katonai parancsra indították a két rakétát, jelentette be hétfőn Gholam Abbas Torki katonai ügyész.

Az iráni hadsereg még januárban lőtte le a Teheránból felszálló ukrán utasszállítót, amin 176 ember utazott. Irán eleinte tagadta, hogy bármi közük lenne a két rakétához, ami eltalálta a repülőgépet, később azonban, amikor már egyre több bizonyíték került elő, beismerték, hogy ők lőtték le a gépet. A helyzet azért is volt nagyon kiélezett, mert a katasztrófa nem sokkal azután történt, hogy az iráni Forradalmi Gárda rakétatámadásokkal torolta meg vezetőjük, Kasszem Szulejmani meggyilkolását.

Torki egyértelműen a légvédelmi rendszer operátorait tette felelőssé, akiknek felsőbb utasításra kellett volna várniuk, mielőtt a rakétákat elindították volna.

„Huszonhat másodperc telt az első és a második rakéta között, de sajnos ez idő alatt sem kapott az operátor engedélyt a második rakéta kilövésére” - mondta Torki.

A katasztrófa miatt három ember ellen indítottak eljárást. (Reuters)