Budapest az egyetlen európai város, ahol már rosszabb a levegő, mint a járvány előtt

POLITIKA
2020 július 06., 14:38

Míg a világ jelentős részén extrém módon csökkent a légszennyezettség a koronavírus-járvány okozta korlátozó intézkedések hatására, addig Magyarországon minden maradt úgy, ahogy előtte, sőt.

"A magyarországi mérőállomások adatai alapján azt látjuk, hogy a nitrogén-dioxid szint az előző év azonos időszakához képest némileg csökkent a korlátozások alatt, és még június során is néhány százalékkal alacsonyabb volt ez, mint például tavaly,"

vázolta a helyzetet a Levegő Munkacsoport az Mfor.hu-nak. A lap hozzáteszi: az adatsort érdemes a helyén kezelni, ez csak egyetlen légszennyező adat.

"Például a legtöbb korai halált okozó légszennyező, a PM2,5 részecskék koncentrációjában például nem mutatható ki a többi évhez képest csökkenés a korlátozások időszakára, sőt, tavalyi adatokhoz képest némi növekedés volt tapasztalható,"

írják. Hasonlóan negatív folyamatokról számolt be a Financial Times június végi cikkében, ami az Európai Környezetvédelmi Ügynökség adatait vizsgálva állapította meg, hogy

Európában az egyetlen város Budapest, ahol már most nagyobb a nitrogén-dioxid szint mint a járvány előtt.

Ebben jelentős szerepe lehet a kormány által bevezetett és indokolatlanul sokáig, július elejéig életben tartott ingyenes parkolásnak.