Szlovénia újból gyülekezési korlátozást vezet be, Romániában rekordot döntött az új esetek száma

járvány
2020 július 08., 13:04
  • Szerbia ismét kijárási korlátozásokat vezet be.
  • Szlovénia gyülekezési korlátozást, és ezt Horvátország is fontolgatja.
  • Romániában minden eddiginél magasabb a napi esetszám.
  • Ausztria a fent említett országok aggasztó adatai miatt a magyar határon is szigorítja az ellenőrzést.
  • Ukrajnában régiónként változik a járvány intenzitása.

Szlovéniában

a kormány ismét betiltja a tízfősnél nagyobb összejöveteleket, hogy lassítsa az új típusú koronavírus terjedését.

Ötven főig csak külön engedéllyel lehet rendezvényeket tartani, ennek feltétele, hogy a szervezőnek ismernie kell a résztvevőket, adataikat nyilvántartásba kell venniük, és azt egy hónapig meg kell őrizniük. Ötszáz főig sporteseményeket és koncerteket csak abban az esetben lehet megrendezni, ha arra megfelelő nagyságú terület áll rendelkezésre, amelyen megvalósulhatnak a társasági távolságtartás feltételei. Az egyházi intézményekre külön rendeletek vonatkoznak, amelyek betartása mellett a tömeges események megtarthatók.

Ljubljanai tüntetők május 29-én, akik azzal vádolták a kormányt, hogy a járvány mögé bújva korlátozza a szabadságjogaikat
photo_camera Ljubljanai tüntetők május 29-én, akik azzal vádolták a kormányt, hogy a járvány mögé bújva korlátozza a szabadságjogaikat Fotó: JURE MAKOVEC/AFP

Az elmúlt két hétben 9,85 főre emelkedett a százezer lakosra vetített fertőzöttek száma az országban, ami eléri azt a küszöböt, amelyet Szlovénia más országokkal szemben állított mércéül. Ljubljana úgynevezett sárgalistára teszi azokat az uniós országokat, ahol ez a mutató eléri a tízet, és ezen országokból a Szlovéniába való beutazáshoz 36 óránál nem régebbi negatív koronavírustesztet is kér. A nem uniós állampolgároknak Szlovéniában két hét karanténba kell vonulniuk.

A kabinet által közzétett legfrissebb adatok szerint az elmúlt 24 órában 24 újabb esettel 1763-ra nőtt az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma.

Horvátországban

a válságstáb jelentése szerint kedden 53-mal nőtt az új fertőzöttek száma, elérve a 3325-öt, és egy új halálesetet regisztráltak, így a járvány halálos áldozatainak száma 114-re nőtt. A fertőzések száma múlt pénteken még elérte a 96-ot, ilyen magas számú napi esetet utoljára április 1-jén jegyeztek az országban. A diagnosztizált betegek közül 91-en vannak kórházban, közülük négyen lélegeztetőgépen. Az aktív betegek teljes száma 934.

A vírus főleg családi összejöveteleken terjed: esküvőkön, keresztelőkön és más nyilvános rendezvényeken. A horvát válságstáb bejelentette: fontolóra veszik, hogy Szlovéniához hasonlóan ismét gyülekezési korlátozásokat vezessenek be.

Romániában

meghaladta a 30 ezret az azonosított koronavírus-fertőzések száma, az utóbbi 24 óra alatt diagnosztizált esetszám pedig rekordot döntött: 555 újabb koronavírus-fertőzést vettek nyilvántartásba az utóbbi napon. Romániában eddig egyszer, a járvány áprilisi első tetőzése idején, április 11-én haladta meg az 500-at a napi esetszám.

Az ismert aktív esetek száma is újból megközelítette az áprilisi csúcsot: szerdán 7559 fertőzöttről tudtak Romániában.

Ennél több fertőzött csak az április 29-i tetőzéskor és az azt megelőző két napon szerepelt a járványügyi hatóságok nyilvántartásában. Az utóbbi 24 órában 18 Covid-19-ben szenvedő beteg vesztette életét Romániában. Ez elmarad az utóbbi hét átlagától, de kedden 31 haláleset volt, ami szintén a járvány első romániai tetőzésének időszakát idézi.

Romániában a betegség megjelenése óta 30 175 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, közülük 1817-en életüket vesztették, 20 799-en meggyógyultak, 237 embert pedig intenzív osztályon ápolnak. A hatóságok a távolságtartási és beltéri maszkviselési szabályok betartására szólították fel a lakosságot a fertőzés terjedésének megfékezése érdekében, ugyanakkor elítélték azokat, akik a fertőzésveszély tagadásával, a hatósági óvintézkedések elleni lázítással veszélyeztetik az emberek egészségét.

Bukaresti tüntetés a korlátozások teljes feloldásáért
photo_camera Bukaresti tüntetés a korlátozások teljes feloldásáért Fotó: DANIEL MIHAILESCU/AFP

A szabálysértőket bírságolással próbálják fegyelmezni: az utóbbi napon - a rendkívüli állapot május 15. feloldása óta rekordnak számító - 912 bírságot szabtak ki, többnyire azokra, akik nem viseltek maszkot a közszállítási járműveken, vagy más nyilvános zárt térben.

Ausztria

megkettőzi az ellenőrzést a keleti határokon, a Szlovéniából és a Magyarországról érkezők között kiemelt figyelmet fordítanak majd a Balkánról érkezőkre és a buszokra - jelentette be szerdán Sebastian Kurz osztrák kancellár.

Az osztrák kormányfő azt is tudatta, hogy az új típusú koronavírus megszaporodott esetei miatt utazási figyelmeztetést adnak ki Romániára, Bulgáriára és Moldovára, és annak, aki ezekből az országokból érkezik, 14 napra karanténba kell vonulnia. A szabályt megszegőket akár 1450 euróra is büntethetik. Kurz egyben felszólította a lakosságot, hogy lehetőség szerint ne utazzanak ezekbe az országokba.

Arról is beszámolt: 170 olyan esetről van tudomásuk, amikor külföldről, főként valamelyik nyugat-balkáni országból visszatérők hozták be a fertőzést Ausztriába.

A magyar-osztrák, illetve a szlovén-osztrák határon elsősorban a beutazókat ellenőrzik, különös tekintettel a nyugat-balkáni országokból visszatérőkre.

A feladatra 1800 rendőrt vetnek be - tette hozzá. Kurz emlékeztetett, hogy a közelmúltban az új fertőzések számának napi növekedése több alkalommal is meghaladta a százat. Hangsúlyozta: a veszély még nem múlt el; helyi szinten gócpontok alakultak ki, és ezekre ott helyben kell reagálni - szögezte le, utalva a Felső-Ausztriában ismét bevezetett szigorításokra. Felső-Ausztriában csütörtöktől a nyilvános zárt helyeken, így az üzletekben ismét kötelező lesz a maszk viselése.

Ukrajnában

jelentősen, 114 esettel - az előző napinál 51-gyel többel - nőtt a koronavírusos megbetegedések napi esetszáma Kijevben, miután lazítottak a korábban elrendelt karanténszabályokon.

Kijev, május 19.
photo_camera Kijev, május 19. Fotó: SERGEI SUPINSKY/AFP

A járvány kezdete óta Ukrajna egészében 50 414 koronavírus-fertőzést regisztráltak, 23 119-en felépültek, 1306 beteg meghalt. A legtöbb fertőzöttet Kijevben, valamint a nyugat-ukrajnai Lviv és Csernyivci megyékben mutatták ki. Március 17-től vesztegzárat rendeltek el az országban, május 22-től adaptív, azaz régiónként eltérő karanténszabályokat vezettek be július 31-ig bezárólag.

Az egyes területeken a betegek és az elvégzett tesztek lakossághoz viszonyított arányát, a kórházi ágyak leterheltségét és a fertőzés terjedésének dinamikáját veszik alapul. Ezért például június közepén újra szigorítottak Kijevben. A fertőzöttek számának legnagyobb mértékű növekedését június 26-án jegyezték fel, amikor egy nap alatt 1109 esetet vettek nyilvántartásba. Ezt követően lassult a fertőzéses esetek számának növekedése. (MTI)