Csúcsra ért a magyar közélet: a Jobbik szerint Nunkovics nem zsidózta, hanem drogosozta Deutsch Tamást a parlamentben

POLITIKA
2020 július 14., 13:57

Szégyen, amit a Fidesz-KDNP frakciója művel a Parlamentben - kezdődik a Jobbik frakcióvezető-helyettesének sajtóközleménye. Nunkovics Tibor azért adott ki közleményt, mert a kormánypárti képviselők azzal vádolták meg, hogy a parlamentben antiszemita jelzést tett, miközben Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő beszélt.

„Mélységesen felháborít, hogy olyan gondolatokat akarnak nekem tulajdonítani a kormánypárti képviselők, amelyek a legsötétebb időket hozzák vissza” - írja Nunkovics. „A leghatározottabban visszautasítom azt a lakájmédia által terjesztett hírt, hogy antiszemita kijelentést tettem volna a Parlamentben. Ezt csakis néhány kormánypárti képviselő állítja, akik olyan dolgot próbálnak meg rám kenni, amelynek semmi köze sincs a valósághoz.

Amit én mutattam, az nem volt más, mint Deutsch Tamás általam vélelmezett drogfogyasztási szokásaira utaló jel. Szó szerint azt mondtam: »Biztosan púderes maradt az orra!«.

Ezt a mondatomat a képviselőtársaim is hallották, és ők is meg tudják erősíteni, hogy pontosan mi is hangzott el az ülésteremben. Aki figyelemmel kíséri Deutsch Tamás eddigi közéleti szereplését, illetve konstans ámokfutását, annak bizonyára nem mond újat, hogy miért nyilatkoztam meg róla így. Szégyen, hogy egy olyan ember, mint Deutsch Tamás - aki véleményem szerint drogos –, bárhol, bármilyen pozícióban képviselheti hazánkat.”