Gréczy Zsolt jogerősen pert nyert a Pesti Srácok ellen, ami azt állította, hogy zaklatott egy nőt

POLITIKA
2020 július 29., 08:12

A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítélete helyreigazításra kötelezte a Pesti Srácok szerkesztőségét a 2019. december 13-án megjelent, „Megszólal a Mi Hazánk munkatársnője, akit hetek óta zaklat levakarhatatlanul Gréczy Zsolt (PS-video-frissítve)” című cikk miatt – közölte a DK.

Gréczy Zsolt DK-s képviselő napirend előtt felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. november 13-án.
photo_camera Gréczy Zsolt DK-s képviselő napirend előtt felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. november 13-án. Fotó: Bruzák Noémi/MTI/MTVA

A tárgyalás során kiderült, hogy a párt akkori országgyűlési képviselőjét nyilvánosan megvádoló országgyűlési alkalmazott, Palányi Nóra letagadta, hogy ő kezdeményezett kapcsolatfelvételt Gréczyvel, és sem ő, sem a Pesti Srácok nem tudta bizonyítani, hogy Gréczy zaklatta volna a nőt. Palányi a korábbi állításaiba többször belezavarodott, volt, amelyikre azt mondta, lehet, hogy rosszul emlékezett.

A másodfokú bíróság ítélete szerint a két fél közötti, alig pár napos levelezésben „a felperes üzeneteit, magatartását a szó köznapi értelmében véve, okszerűen zaklatásnak minősíteni nem lehet”, és az „alperesi írás szerinti szexuális jellegű zaklatásként való ábrázolás, leírás pedig egyértelműen valótlan tények híresztelésének minősül”.

Huth Gergely, a Pesti Srácok vezetője Tusványoson 2018-ban.
photo_camera Huth Gergely, a Pesti Srácok vezetője Tusványoson 2018-ban. Fotó: botost/444.hu

Gréczy Zsolt azután mondott le a parlamenti mandátumáról, hogy névtelen emailcímről küldték el több szerkesztőségnek a meztelen képeit, és ezek között kifejezetten explicit képek is voltak róla. Csak Boldog István kedvenc lapja, a Vadhajtások közölte a képeket, mellékelve a névtelen levelet is, amiben a képviselőt zaklatással vádolták, Gréczy pedig közölte, hogy „aljas rágalom, szemenszedett hazugság minden állítás”.