A szervezők szerint az Apostol koncertje nem számít zenés, táncos rendezvénynek

szórakozás
2020 augusztus 01., 06:56

Miközben a héten sorra fújták le a fesztiválokat, miután a kormány közölte, hogy a járványhelyzet miatt augusztusban sem lehet nagy koncerteket tartani, a Broadway Jegyiroda csütörtökön mégis bejelentette: szerintük augusztus 28-án a hatályban lévő jogszabályok mellett akár létszámkorlátozás nélkül is megtartható az Apostol zenekar koncertje a Papp László Sportarénában.

link Forrás

A bejelentés nagy vitákat kavart, mert ráadásul a zenekart az idősebb korosztály hallgatja, akikre nagyobb veszélyt jelent a koronavírus. Közben a szervezők biztonsági ajánlásai között az szerepel, hogy a maszk használata, nem kötelező, de javasolt.

Kovács Zoltán, a Broadway Event ügyvezető igazgatója az ATV-nek azzal magyarázta a koncert megtartását, hogy „az ülős előadások nem tartoznak a zenés-táncos definiciójába, azokat meg lehet tartani ugyanúgy, ahogy a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon Fenyő Miklós koncert lehet”. Szerinte ez abba a szabályozásba tartozik, amiben a színházak is működnek.

Meződi József, a zenekar énekese a csatornának azt mondta, nem rajtuk múlik, hogy melyik koncertet tarthatják meg, és melyik marad el. „Van egy szerződésünk a Broadway Irodával, és ha ők úgy döntenek, hogy megtartják, akkor mi nem mondhatjuk azt, hogy nem tartjuk, vagy mondhatjuk, de akkor viszont nagyon sok pénzbe kerül ez nekünk” - jegyezte meg a zenész.

A Papp László Budapest Sportaréna annyit közölt az üggyel kapcsolatban, hogy csak abban az esetben engedélyezik a szervezőknek az események megtartását, ha a hatóság visszaigazolja, hogy zárt térben, ültetett elrendezésben az események létszámkorlát nélkül megtarthatók.