Lengyelország sürgeti az EU-t, hogy kezdjen valamit a fehéroroszországi helyzettel

külföld
2020 augusztus 12., 10:51

A fehéroroszországi politikai foglyok szabadon engedését szorgalmazta Andrzej Duda lengyel elnök az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának írt levelében. Duda kabinetfőnöke és külügyi államtitkára, Krzysztof Szczerski a lengyel közszolgálati tévében (TVP Info) azt mondta, Duda arra kérte az ENSZ tagállamait, hogy ne legyenek közömbösek a fehéroroszországi események iránt.

Szczerski szerint az Európai Unió olyan vonakodva reagál a helyzetre, ahogy 2008-ban tette, amikor Oroszország megtámadta Grúziát.

Európa gyengeségének nevezte, hogy „sok az ellentétes érdek”, az emberi jogokról és a szabadság védelméről szóló jelszavak pedig „nem szükségszerűen fontosabbak egyes európai országok geopolitikai érdekeinél”.Varsó kezdeményezésére az uniós külügyminiszterek pénteken rendkívüli videokonferencián tanácskoznak a fehéroroszországi helyzetről. Emellett Törökország, Venezuela és Libanon is szerepel a napirenden.

Jacek Czaputowicz külügyminiszter hétfőn javasolta Josep Borrellnek, az unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének az EU Tanácsa miniszteri szintű értekezletének sürgős összehívását.

Andrzej Duda, Lengyelország elnöke Varsóban
photo_camera Duda elnök Fotó: WOJTEK RADWANSKI/AFP

Aznap Mateusz Morawiecki kormányfő a fehéroroszországi helyzet miatt Charles Michelhez, az Európai Tanács elnökéhez, valamint Ursula von der Leyenhez, az Európai Bizottság elnökéhez fordult az EU rendkívüli csúcstalálkozójának összehívását sürgetve.

Michel azt közölte Morawieckivel, hogy a témát a szeptemberi brüsszeli csúcson tűzik napirendre.

Pawel Jablonski lengyel külügyminszter-helyettes egy szerdai rádióinterjúban elmondta: Varsó követelni fogja, hogy az EU a szeptemberi csúcsnál korábban tegyen olyan lépéseket, amelyek „megakadályozzák, hogy a fehéroroszoroszági helyzet kezelhetetlenné váljon”

Fehéroroszországban vasárnap tartottak elnökválasztást, amit a hivatalos adatok szerint a 26 éve hatalomban levő Aljakszandr Lukasenka elnök nyert 80 százalékkal. Az ellenzék szerint a választást elcsalták, és már hétfőn erről beszélt a német külügyminisztérium szóvivője is.

Azóta - minden jel szerint nem önként, hanem kényszer hatására - Litvánába ment az ellenzéki elnökjelölt. A rendőrség brutális erővel lépett fel a választás után kezdődött tüntetéseken, legalább egy ember meghalt, és több százan megsérültek. (via MTI)