Megkezdődött Ratko Mladic fellebbviteli tárgyalása

külföld
2020 augusztus 25., 09:15

Megkezdte az első fokon életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt Ratko Mladic egykori boszniai szerb hadseregparancsnok fellebbviteli perének tárgyalását kedden az ENSZ nemzetközi törvényszéki mechanizmusa, írja az MTI.

Prisca Nyambe, a koronavírus-járvány miatt videokapcsolaton keresztül közvetített tárgyaláson elnöklő bíró elmondta, hogy Mladic kilenc ponton támadta meg a korábbi ítéletet, az ügyészség szerint azonban a fellebbviteli kérelmét teljes mértékben el kell utasítani.

Mladic a tárgyalóteremben Hágában 2020. augusztus 25-én.
photo_camera Mladic a tárgyalóteremben Fotó: "UN-IRMCT/LESLIE HONDEBRINK-HERM/AFP

A népirtás, valamint háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt 2017-ben elítélt Mladic 2018 márciusában fellebbezést nyújtott be, az idei év márciusára ütemezett perét ugyanakkor el kellett halasztani, egyrészt mivel a "Balkán mészárosának" is nevezett férfi műtéten esett át, másrészt a járványhelyzet miatt.

Védői szerint Mladic rossz egészségügyi és hanyatló mentális állapota miatt még nem áll készen a per folytatására. Fia, Darko Mladic pedig kijelentette, hogy apja "gyenge, és emlékezete is többször megcsalja", így nem tud teljes mértékben a bíróság rendelkezésére állni.

Ratko Mladicot az ellene felhozott tizenegy vádpontból tízben találta 2017-ben bűnösnek a bíróság. Az ítélet szerint háborús és emberiesség elleni bűncselekmények - gyilkosság, deportálás, kényszerkitelepítés, üldözés, túszejtés - mellett a srebrenicai népirtásért is felelős, amelyben a boszniai szerb erők mintegy nyolcezer boszniai férfit és fiút gyilkoltak meg. Az ügyészség Mladic bűnösnek nyilvánítását kéri a tizenegyedik vádpontban is, mivel azzal vádolják a hadseregparancsnokot, hogy felelős volt horvátok és bosnyákok kiirtásáért öt további boszniai megyében.

A 16 év bujkálás után, 2011-ben letartóztatott Mladic szerdán felszólal a tervek szerint. A végső ítéletet még idén kihirdethetik.