„A mélységes szomorúság és a tehetetlen düh munkálkodik bennem” – írta Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója az SZFE-ügyről

Az erdélyi Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója, Gáspárik Attila színész-rendező a Színház Online-nak küldte el véleményét a budapesti Színház és Filmművészeti Egyetemen történtekkel kapcsolatban.

Gáspárik azzal kezdi levelét, hogy

„Nem kell ahhoz rektornak lenni egy egyetemen, hogy az ember átérezhesse mekkora energia kell a különböző egyéniségek, tehetségek szakmai szándékait közös nevezőre hozni egy felsőoktatási intézményben. Mennyit kell küszködni, hogy az intézményt ne sérüljön a külső hatások miatt. Hetek óta szomorúan tapasztalom, hogy mi történik Budapesten a Színház és Filmművészeti Egyetemen.

Egy elv forog (forgott) kockán: az intézményi autonómia. Az egyetemi polgárság működésének alapfeltétele. Néha belegondolok, hogy milyen lenne ha egyszer Marosvásárhelyen, a több mint hetven éve működő Művészeti Egyetemre, megérkezne egy bukaresti csapat, kormány hátszéllel és azt mondaná: nem vagytok elég hazafiak, nem vagytok elég ortodoxok (szinte államvallás ez nálunk), ezért mától mi mondjuk meg, hogy mit és hogyan kell tenni! Minden intézményben lehet jobbítani, de semmibe venni a választott vezetőit, megbocsáthatatlan.”

Majd felidézi, hogy a kilencvenes évektől kezdve mennyire sokat jelentett Marosvásárhelyen, hogy vendégtanárként csatlakoztak hozzájuk az SZFE oktatói (kik közül a legtöbben Soros pénzén érkeztek, teszi hozzá.) Ebből lett az, hogy mára a legnagyobb bizalmi indexszel rendelkező, akkreditált művészképző egyetemmé váltak, és ez elképzelhetetlen lett volna a segítők nélkül.

„Nézve a budapesti testvérintézményünknél történő dolgokat, mi történik díszdoktorainkkal Székely Gáborral, Ascher Tamással csak a mélységes szomorúság és a tehetetlen düh munkálkodik bennem.

Hogyan lehetett idáig jutni? Olyan a mi szakmánk, amelyikben a legjobb szándék nyomán is millió tüske keletkezik, de azért vagyunk emberek, hogy ezeket legyőzzük?

Barátaim, nem megoldás a Bevonulás, és, bármilyen romantikus, nem megoldás a Kivonulás sem. Mindent átéltünk mi Európa ezen szegletén, tapasztalatból szólok. Nem tudom, mi a megoldás, de úgy érzem a Bevonulni készülő kezében van. Amennyiben van benne méltóság, felemelt fejjel távozik. A többieknek meg csak annyit: ne féljetek, vagy színháziasabban, ahogy Viripajev mondja a Részegekben: ne fossatok!

Magányosan szomorúan követve az eseményeket, maradok a magyarnyelvű színház rajongója a Nyárádmentéről.” – zárja írását Gáspárik.