Se Vidnyánszky, se az SZFE vezetése nem ment el a Rektori Konferencia egyeztetésére

oktatás
2020 szeptember 09., 17:36

A Magyar Rektori Konferencia a teljes magyar felsőoktatási intézményrendszer képviseletét látja el, és mint ilyen, abszolút illetékes, amikor egy magyar egyetem szenátusa közli: „autonómiájának minden lényeges elemét felszámolják”.

A CEU kicsinálásakor a Rektori Konferencia (MRK) és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) még kiadott egy-egy óvatos állásfoglalást, a Színház- és Filmművészeti Egyetem ügyében már egyik sem. Ehelyett egyeztetést kezdeményeztek az egyetem vezetői és a Vidnyánszky Attila vezette kuratórium között, méghozzá igen sajátos módon.

Múlt héten Borhy László, az MRK elnöke és Murai László, a HÖOK elnöke meghívta egyeztetni Upor Lászlót, aki lemondási ideje alatt is ellátja a rektori teendőket. Upor ezt el is fogadta. Azt viszont már csak az MRK-nak az ő részvételét is bejelentő közleményéből tudta meg, hogy az egyeztetésen Vidnyánszky is ott lesz. Ezzel nehéz helyzetbe hozták Uport, hiszen azt lehetett tudni, hogy múlt héten egyeztetett már Vidnyánszkyval, mindkét fél szerint eredménytelenül, a hallgatók pedig kategorikusan elutasítják a tárgyalást a szerintük illegitim kuratóriummal.

Borhy László Rezső régész, ókortörténész, a MTA rendes tagja, az ELTE rektora, miután átvette a Széchenyi-díjat Áder János köztársasági elnöktől 2020. augusztus 19-én
photo_camera Borhy László Rezső régész, ókortörténész, a MTA rendes tagja, az ELTE rektora, miután átvette a Széchenyi-díjat Áder János köztársasági elnöktől 2020. augusztus 19-én Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

Upor mindenesetre gyorsan kiadott egy közleményt, amelyben az áll, hogy a Vidnyánszkyékkal való „egyeztetésnek-egyezkedésnek az eddigiek alapján sok esélyt nem adok, erre nem is vállalkoznék.” A meghívást viszont elfogadta, mert „továbbra is úgy gondolom, hogy a Magyar Rektori Konferenciának természetes feladata állást foglalni a magyar egyetemek autonómiája, tehát az SzFE ügyében is.”

Felidézte azt is, hogy két hónapja az MRK plenáris ülésén a teljes rektori kar előtt fejtette ki, hogy „az egyetemi autonómiát komolyan veszélyezteti a modellváltás; a sürgetés, az erőltetett menet ellehetetleníti a körültekintő munkát; az átállást »igazoló« támadások pedig súlyosan sértik egyetemünk 155 éves hagyományait és jelenlegi közösségét.” Upor hozzátette: felszólalása teljesen visszhangtalan maradt.

Ilyen előzmények után került sor végül szerdán erre a bizonyos egyeztetésre, amelynek helyszínén, az ELTE-n hiába várt rájuk több kamerás stáb, előzetes jelzésük ellenére

se Vidnyánszky, se Upor nem jött el, az egyetemet nem is képviselte senki.

A szenátustól minden fontos jogot magához vonó kuratórium nevében egy jogász és Rátóti Zoltán színész tárgyalt, velük vitatták meg a helyzetet az MRK és a HÖOK vezetői. Amikor végeztek, Murai László HÖOK-elnök tartott sajtótájékoztatót, de ezen szinte semmilyen konkrétum nem derült ki.

Személyes álláspontjaként elmondta, hogy szerinte a probléma gyökere, hogy a két oldal autonómiaértelmezése teljesen más, illetve hogy míg a modellváltás a többi intézményben jól kitervelt, átgondolt folyamat volt, addig az SZFE reaktív egyetempolitikára kényszerült a közös megállapodások helyett. Murai szerint akkor tud jól működni az egyetemi autonómia, ha a hallgatók véleménye becsatornázódik a döntéshozásba, és megfogalmazta azt a véleményt, hogy az SZFE hallgatóit megnyugtatná, ha sikerülne kompromisszumokat kötnie a kuratóriummal ezekben a kérdésekben.

A 444 rákérdezett, felmerült-e az egyeztetésen esetleg, hogy bevesznek a kuratóriumba olyan tagokat is, akiket az egyetem javasolt, amire a HÖOK elnök azt válaszolta, hogy az ő „szerény megérzése szerint” erre a kuratórium egyelőre nem tűnt nyitottnak. Az MRK-val közös javaslatuk, miszerint valamilyen gesztust gyakorolhatna a kuratórium, viszont „mintha leülepedett volna” Rátóti kurátorban.

photo_camera Murai László tájékoztat Fotó: Facebook/HVG

Ennél több konkrétumot nem tudtunk meg a HÖOK esti közleményéből sem, az MRK pedig ugyancsak pársoros reakciót adott csak ki. Ebből az rajzolódik ki, hogy szeretnének további tárgyalásokat folytatni külön az egyetem oktatóival és hallgatóival, illetve külön a kuratóriummal, és így közvetíteni köztük - „remélve azt, hogy a felek véleményének részleteiben történő megismerése előremozdíthatja a kialakult helyzet megnyugtató rendezését.”

A HÖOK elnök szerint „fogós kérdés”, miért nem jött el Vidnyánszky, aki hivatalosan azzal indokolta távolmaradását, hogy nem ért rá. Az SZFE-t szintén hiába kérdeztük, hogy Upor miért nem jelent meg. Információink szerint ugyanakkor pénteken lesz egy elnökségi ülése a rektoroknak, amire tervez menni.