Drága szőnyegeket vásárol a Parlament

gazdaság
2020 szeptember 10., 02:38

Az mfor cikke szerint második nekifutásra sikeres lett az a tender, amit az Országgyűlés Hivatala szőnyegek beszerzésére írt ki. Kézi csomózású, 8 milliméter vastag, összesen 269 négyzetmétert beborító 8 darab új gyapjúszőnyeggel teszik pompásabbá a Parlament épületét.

Az mfor számításai szerint az épület új díszeinek borsos ára van, négyzetméterre lebontva 2018-ban negyede ennyiért vett hasonló szőnyegeket ugyanettől cégtől az MNB Pallas Athéné alapítványa.

A Kövér László házelnök felügyelte hivatal 135,6 millió forintot fizet majd az egyetlen jelentkezőnek, aki az első kiírásban is egyedül indult és nyert, de aztán elállt a szerződéskötéstől. A szállító több pénzt keres majd vele, mint a tavalyi és tavalyelőtti teljes éves bevétele volt. (mfor)