Az orosz védelmi miniszter helyettese szerint az orosz hadsereg minden körülmények közt kiáll „Fehéroroszország érdekeiért”

külföld
2020 szeptember 29., 18:38

Oroszország viszonyulását Fehéroroszországhoz nem befolyásolja a konjunktúra, még a Minszkre nehezedő példátlan nemzetközi nyomás közepette sem - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a két ország régióinak VII., minszki fórumához kedden intézett videoüzenetében.

Hangsúlyozta, hogy a két ország kapcsolatának tartós alapját képezik a közös kulturális, lelki és családi kötelékek, valamint a közös történelem.

„Készek vagyunk megvitatni minden olyan javaslatot, amely megerősíti a közös gazdasági biztonságot. Ugyanakkor ne feledjük, hogy nem tudunk komoly haladást elérni, ha nem teszünk eleget kötelezettségeinknek” - hangoztatta Putyin.

Raman Halovcsenka fehérorosz miniszterelnök közölte, hogy a fórumon 700 millió dollár értékben születtek megállapodások.

Andrej Karpatolov orosz védelmi miniszterhelyettes a tanácskozás plenáris ülésén kijelentette, hogy az orosz hadsereg minden körülmények között ki fog állni a szövetséges Fehéroroszország érdekei mellett, és szavatolni fogja biztonságát. Leszögezte, hogy Moszkva és Minszk folytatja a katonai együttműködést.

Szergej Nariskin, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) igazgatója azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy Fehéroroszországban „nagy visszhangot keltő provokációt” készít elő, amelynek során letartóztathatnak, de meg is sebesíthetnek vagy megölhetnek egy tekintélyes katolikus papot. A cél szerinte az ortodox és a katolikus hívők egymás ellen hangolása, és a mindeddig önmérsékletet gyakorló Vatikán belerángatása a fehérorosz belügyekbe.

Nariskin közleménye szerint az amerikaiak intenzívebbé akarják tenni a katolikus papok részvételét a kormányellenes utcai megmozdulásokban, Minszket pedig kemény válaszlépésekre igyekeznek rákényszeríteni.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden Emmanuel Macron francia elnök és Szvjatlana Cihanouszkaja volt fehérorosz elnökjelölt találkozójára reagálva azt hangoztatta, hogy Moszkva ezt a francia vezető és egy fehérorosz állampolgár kapcsolatfelvételeként értelmezi, amit tiszteletben tart, mert ehhez mindkettőjüknek joguk van.

„Franciaország elnöke minden jel szerint támogatja ezt a fehérorosz állampolgárt, mi ezt így fogjuk fel” - mondta az elnöki szóvivő. Putyin elismerte Aljakszandr Lukasenka győzelmét az augusztus 9-i fehérorosz elnökválasztáson, amelynek hivatalos eredményét a fehérorosz ellenzék és számos ország is elutasította. (MTI)