Tamás Gáspár Miklós írása

Gépesített lövész ezredes a színiakadémia új kancellárja.

A színiakadémia (az SZFE) ügye is megerősíti a híres mondást: minden kétszer fordul elő a világtörténelemben, először mint tragédia, másodszor mint bohózat (Marx).

Legutóbb Lengyelországban fordult elő ilyesmi. Akkor a kontrollt elvesztő állampárttól három tábornok vette át a hatalmat (az új államfő, Jaruzelski mellett Kiszczak és Siwicki), a nyolcmilliós taglétszámú Szolidaritást pedig betiltották. Kihirdették a szükségállapotot (más néven hadiállapotot). Miután a „létező szocializmus” nem létezhetett az állampárt teljhatalma és a munkásság lojalitása nélkül, a rendszer megbukott, tábornokok és harckocsik ide vagy oda.

Most nem államfőt, pártfőtitkárt és katonai diktátort neveztek ki, hanem valamiféle militarizált egyetemi pedellust, akit a diákok be se engedtek az épületbe – ez világosan mutatja az esemény históriai súlyát. A színinövendékek és tanáraik pár százan vannak, nem sok millióan.

1981 decemberében (akkor volt a Jaruzelski-puccs) sok barátom zokogta, hogy vége a világnak, leverték a kelet-európai szabadságot, meneküljünk. Én ahhoz a kisebbséghez tartoztam, amely azt mondta, ha a párt át kellett hogy adja a hatalmat a hadseregnek és a titkosszolgálatnak, akkor a rendszernek befellegzett, a Szolidaritás előbb-utóbb győzni fog.

Szarka Gábor gépesített lövészkancellár kinevezése a művészeti fölsőoktatás egyik szép tisztségére a futballkedvelő olajkereskedőkkel dúsított, kissé durcás „kuratórium” által – noha a nemzeti szürrealizmus modorában végrehajtott stikli Orbán Viktor illiberális és illdemokratikus magyar miniszterelnök stílusára vall, aki nem kedveli a pocakos tábornokokat – az általános magyar dekadencia csinos kis ékítménye.

A jobbszélen fölhalmozott félelmetes hatalom teljesen nevetséges. Ez nem magyar sajátosság. Aki belenézett a két idióta, Trump és Biden elnökjelölti vitájába, láthatta, kik és hogyan irányítják a világot. Kis hazánkat pedig a „huj, huj, hajrá” helyett a szédítő és lelkesítő „senki nem tudja megmondani, mi a jogállamiság” jelszóval nyargaltatják fölbőszült bürokraták a némileg szemetes, ám sekély szakadékba.

Az állami, pártállami és KESMA-állami sajtó a magyar szélsőjobboldal hagymázain kívül (sajnos!) sehol se létező Soros-hálózat által fölbujtott, kifinomult stratégáknak és hétpróbás gerilláknak ábrázolt színinövendékek hordáitól retteg, miközben ugyanezek a növendékek egyfolytában arról sikonganak, hogy ők nem politizálnak, jaj, édes istenkém, dehogy, s a lemondott rektorhelyettes asszony mindenkit biztosít afelől, hogy ilyen bibliaolvasó, népdaléneklő, elszántan mérsékelt és nemzeti érzésű magyar embereket még nem hordott hátán a föld. Hát ezektől a bájos és szelíd ifjú emberektől, akiknek nem jön álom a pilláira, ha balliberálisnak nevezik őket, ó, borzalom, retteg a kormány, a régi jó ÁVH két trockistaüldöző kádere a tévében, az egész honvédség, a negyedmilliós hivatalnoki kar, a CÖF-CÖKA meg a Vadhajtások nevű szalonrevű kommentelőinek serege.

A szubverzív, underground, avant-garde, grunge, transzgresszív és szituacionista lázadásnak se híre, se hamva. Az SZFE hallgatói – mint általában a magyar értelmiség – azt akarják, hogy hagyják őket békén játszani, ezért küzdenek igen bátran, ötletesen, szellemesen, elvszerűen és kitartón.

De a rendszer, amely előbb az ellenségeiket nevezi ki föléjük – akik elvesznek tőlük mindent, amiért élni érdemes – , ezeket a kedves fiatalokat akarja megtörni és elpusztítani, s ezt avval jelzi, hogy holmi ezredest helyez oda rendteremtőnek, aki kint toporog az épület előtt. Mivel – hála az állami/szélsőjobboldali médiakonglomerátumnak – erről mindenki tud, hát egész népünk hahotázik rajta. (Mellesleg derül népünk az Európai Unión is, amely időnként közli velünk egy-egy kommünikében, milyen rossz nekünk, majd idegesen sóhajt.)

A színház- és filmművészeti ezredes a tréfás kedvű sors küldönce: azt közli velünk, hogy ez a vég- és vígjáték nem tarthat sokáig. Sok rémség várható még, de az a rezsim, amely a Három nővér ellen a katonaságot rendeli ki, nem lesz örökéletű.