Az orvosegyetemi szakszervezet is tiltakozik az új orvostörvény ellen

Egészségügy
2020 október 12., 12:23

Az Orvosegyetemek Szakszervezeti Szövetsége (OSZSZ) elfogadhatatlannak tartja az új, eegészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény több elemét.

„Ahogy már Áder János köztársasági elnöknek is megírt levelünkben kifejtettük, a hálapénz intézményének megszüntetésével és az orvosi bérek emelésével egyetértünk, azonban elutasítjuk, hogy az egészségügyi- és egészségügyben dolgozókra a fegyveres erők szolgálati jogviszonyához hasonló törvény vonatkozzon. A törvény életbe lépése mind az ellátók, mind a betegek számára bizonytalanságot és a hátrányos helyzeteket eredményezhet” - írják közleményükben.

Nehezményezik azt is, hogy „a törvényt az érintettek, az érdekképviseletek bevonása nélkül alkották meg”. Az OSZSZ ezzel a Magyar Orvosok Szakszervezetének felhívásához csatlakozott.

A parlament múlt héten szavazta meg az orvosbéremelést, és ezzel együtt egy újfajta jogviszony, az egészségügyi szolgálat bevezetését. Ez többek közt lehetővé teszi, hogy az orvosokat akár két évre más munkahelyre rendeljék ki. A törvényben nincs benne, de a kormány azt mondta, ezzel csak rendkívüli helyzetben élnének.

A törvény elfogadása után a Magyar Orvosi Kamara is azt írta: „Katonák nem leszünk.”