A Mazsihisz válasza Orbánnak: „Fontos, hogy egyik versengő erő se tudjon minket politikai céljaira használni”

444 Hírlevelek
Hírleveleink házhoz visznek mindent, amit tudni kell.

A Mandiner arról írt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségét, személyesen pedig Heisler András elnököt tartja felelősnek azért, hogy az ellenzéki pártok a két éve még judapestező Bíró László mögé álltak be a szerencsi választáson.

Heisler András, a Mazsihisz elnöke válaszul közleményt adott ki, ami szerint a zsidó közösség legjelentősebb ernyőszervezeteként stabil szereplője a magyar közéletnek, és a hitélet és közösségszervezés mellett hagyományosan érdekképviseleti feladatokat is ellát.

Azt írta: „A magyar zsidóságot közvetlenül érintő közpolitikai és társadalmi kérdések kapcsán rendszeresen véleményt formál - különös tekintettel a konkrét antiszemita jelenségekre és emlékezetpolitikai ügyekre. Szövetségünkön belül egyértelmű konszenzus van arról, hogy pártpolitikai kérdésekbe nem kívánunk beavatkozni, vallási felekezetként ilyen ügyekben nincs és nem is lehet illetékességünk. Különösen kampányidőszakokban fontos, hogy egyik versengő erő se tudjon bennünket politikai céljaira használni. Ez a hozzáállás a mérvadó egyházak esetében általánosan bevett gyakorlat, ami tiszteletben tartja a hívek sokszínű pártpreferenciáját, egyúttal lehetőséget ad arra, hogy a politikai paletta minden oldalával korrekt kapcsolatokat ápolhassanak.”

Heisler azt írta, párbeszédre törekednek a magyar közélet szereplőivel, de „a Jobbikkal - annak vállalhatatlan múltja miatt - deklaráltan nincs kapcsolatunk és ezen a helyzeten nem is tervezünk változtatni”, ezt már sokszor kinyilvánították.

A közleményben az áll, hogy a Magyar Nemzet szeptember 23-i cikke után „több sajtótermék is átvette hírt, miszerint »Heisler András után több más zsidó vezető is éles kritikával illette a jobbikos Bíró Lászlót, a baloldal közös képviselőjelöltjét annak antiszemita és rasszista megnyilvánulásai miatt«”. Heisler azt írja:

„A kampány lezárultával kijelentjük: megkönnyebbüléssel vettük tudomásul, hogy antiszemita kijelentéseiről elhíresült jelöltjük a választók bölcsességének köszönhetően nem jutott be a Magyar Országgyűlésbe, ahol egyetlen ilyen nézeteket valló képviselőnek sincs helye.”

A közlemény szerint „Magyarországon - európai viszonylatban különösen - biztonságban él a zsidó közösség”, az intézményeit „nem érik fizikai támadások, közösségünk tagjai biztonságban érezhetik magukat, hitéletüket szabadon gyakorolhatják”.

A Mazsihisz tudja, hogy közben itt is vannak antiszemita jelenségek, de „fontos, hogy a magyar politikai elit egységesen elítéli ezeket, s a zsidóságot széleskörűen támogatja”. „Megnyugtató számunkra, hogy a magyar és az izraeli kormány baráti kapcsolatokat ápol egymással” – írja Heisler, aki szerint a kormány támogatását és partnerségét folyamatosan megtapasztalták.

Heisler Andrást 2013-ban választották a Mazsihisz elnökévé.Fotó: Kallos Bea/MTI

A Mandiner egyébként augusztusban megkérdezte a Bíró-ügyről Heislert, aki azt mondta: „minden, bármely etnikai, vallási csoport, szexuális kisebbség elleni uszítást egyaránt elítél teljesen függetlenül attól, melyik politikai csoportosuláshoz tartozik az, aki ilyeneket mond”, és Bíró mellett emlegette az államilag kitüntetett Raffay Ernő történész zsidózását is. A válasz a Mandiner szerint Orbánnak nem tetszett. (A kommentjei miatt egyébként Bíró a kampányban bocsánatot kért.)