Több ismert szociális szervezet tiltakozik a döntés ellen, amivel a soroksári önkormányzat megfúrta az Utcáról Lakásba Egyesület lakásépítését

A 2018-as választás titkos története 84 színes oldalon.
Megveszem

Ismert szociális területtel foglalkozó civil szervezetek állnak ki az Utcáról Lakásba Egyesület mellett, miután a hajléktalan embereket segítő szervezet egyik lakásépítési projektjét teljesen ellehetetlenítette a soroksári önkormányzat.

A város képviselő-testülete keddi ülésén változtatási tilalmat rendelt el (azaz lényegében megtiltotta az építkezést) azon a területen, ahol az a telek is található, amit az Utcáról Lakásba Egyesület 2020-ban azért vásárolt, hogy oda rászorulók számára három lakásból álló sorházat építsen. A rendeletben arra hivatkoznak, hogy olyan beruházás készül a környéken, amelynek „megvalósulása esetén várható, hogy a kertvárosias lakóterületi környezetre a nem kívánt, kerületközpontba nem való rendeltetés, használati mód zavaró hatással lesz, mindemellett kiszámíthatatlan egészségügyi, higiéniai következményekkel is járhat”.

Bese Ferenc pedig a keddi ülésen kijelentette: „Amíg én vagyok Soroksár polgármestere, a központi részen több hajléktalanszálló, a törvényes lehetőségekkel élve természetesen, remélem nem fog megépülni.”

„Szociális szakemberként meggyőződésünk, hogy az otthontalanság elsősorban lakhatási és csak másodsorban szociális kérdés, tehát kezelése állami, önkormányzati feladat, melyet a lakáspolitika eszközeivel kell kezelni. A jelenlegi ellátórendszer azonban csak a probléma tüneti kezelésére, életmentésre, „embertárolásra” alkalmas, de nem ad lehetőséget végleges megoldásra. Az Utcáról Lakásba Egyesület és más civil szervezetek által menedzselt programok önálló lakhatást próbálnak biztosítani, ezáltal csekély mértékben mintaként pótolva a szociálpolitika hiányosságait. Működésüket nem normatív módon, hanem egyéni adományokból és pályázatokból finanszírozva, folyamatos küzdelem árán biztosítják. Éppen ezért tartjuk különösen károsnak, amikor egy felelősnek mondott önkormányzat nem a megoldásra törekszik, hanem a segített lakhatásra vágyó ügyfélkör és a segítők elleni döntéseivel indulatokat gerjeszt, tevékenységüket ellehetetleníti”

- vélekedik az önkormányzat döntéséről a Szociális Munkások Magyarországi Egyesülete (SZMME), akik „megdöbbenéssel értesültek” az önkormányzat az ULE lakásépítését ellehetetlenítő határozatáról. Szolidaritási nyilatkozatukhoz pedig több másik, szociális területen működő szervezet is csatlakozott:

  • A Szociális Ágazati Dolgozók Szakszervezete (SzÁD),
  • a Kontur Közhasznú Egyesület,
  • a Szeta Egri Alapítványa,
  • az Igazgyöngy Alapítvány,
  • A  Város Mindenkié,
  • a Rés Szociális és Kultúrális Alapítvány,
  • a Bagázs Közhasznú Egyesület,
  • és az Új Szemlélet

együtt kérik Bese Ferenc polgármestert, „bírálja felül döntését, és engedje a segítőket segíteni”.