Megint több 10 ezer ember ment utcára Minszkben, hiába ígérték a hatóságok, hogy éles lőszerrel is lőnek, ha kell

444 Hírlevelek
Hírleveleink házhoz visznek mindent, amit tudni kell.

Ismét több 10 ezer ember vonult utcára Minszkben annak ellenére, hogy a hatóságok korábban arra figyelmeztettek, készek éles lőszert is bevetni; a tüntetők a fehérorosz elnök lemondását, illetve új, tiszta és szabad választások kiírását követelik. Most nem a belvárosban gyűltek össze a tiltakozók, hanem Minszk egyik, gyárakkal teli déli negyedében.

Fotó: AFP

Az Interfax orosz hírügynökség friss jelentése szerint több mint 30 ezren vesznek részt az Aljakszandr Lukasenka elnök elleni demonstráción. Kb. 50 embert őrizetbe vett a rendőrség.

Hétfőn a belügyminisztérium közölte, hogy a rendőrség „szükség esetén” kész éles lőszert bevetni a tüntetők ellen.

Az Állambiztonsági Bizottság (KGB) vezetője szombaton bejelentette: tudomásuk van arról, hogy provokáció készülődik az ország destabilizálása céljából.

Fehéroroszországban két hónapja folyamatosak a tüntetések az országot 26 éve vezető Aljakszandr Lukasenka ellen, aki elcsalta az augusztusi elnökválasztást. A megmozdulásokon többen meghaltak, a biztonsági erők brutális fellépése miatt százak sebesültek meg, és kb. 13 ezer embert vettek őrizetbe. Magyarország álláspontja nem egyértelmű, lásd: ezt vagy ezt vagy ezt a cikket. (via MTI)