A leköszönő first lady után maradt űrt csak egy újabb feliratos kabát tölthetné be

külföld
2020 november 08., 08:52

Olyan jó életünk van. Miért akarod ezt tenni?

– a fenti kérdést Melania Trump tette fel még a 2016-os amerikai elnökválasztások előtt Donald Trumpnak, annak politikai törekvései láttán. Erről az akkor még csak üzletemberként ismert Trump beszélt a Washington Postnak.

Azt, hogy Melania Trump nem feltétlenül így tervezte az életét, már az első pillanatokban lehetett érezni. Az elmúlt években látványosan szenvedett ettől a pozíciótól, pontosabban egyszerre két pozíciótól is – a first ladységtől és attól, hogy Donald Trump felesége. Ez pedig csúnya divatbakikat és elképesztő karácsonyi dekorokat eredményezett, illetve olyan kínos helyzeteket, amiket jobb lett volna a négy fal között tartani.

Pedig ha valaki, akkor ő tudhatta volna, hogyan kell a kamera előtt viselkedni. Gyerekkorát és a kilencvenes éveket is végigmodellkedte, és ha nem is lett annyira sikeres, mint mondjuk Naomi Campbell vagy Cindy Crawford, dolgozott Milánóban, Párizsban majd New Yorkban is, ahol 1998-ban megismerkedett Trumppal. Tizennyolc évvel később pedig ő lett az Egyesült Államok first ladyje, erre a szerepre viszont pont annyira nem készült fel, mint férje az elnökségre.

Anyaság

Miután kiderült, hogy Trump indul a választáson, több interjú készült feleségével is. 2016 januárjában a Harpers Bazaarnak Melania Trump a gyereknevelésről azt mondta:

„Nincs dadusom. Van szakácsom, meg egy asszisztensem, de ennyi. Mindent én csinálok.”

De legalább tiszta volt

Ugyanebben az évben, már a kampányidőszak alatt sikerült egész Iowa államot a földbe tiporni, amikor a DuJour-nak adott interjújában arról beszélt, milyen volt, amikor elkísérte férjét egy ottani útra. „Egy hotelben szálltunk meg. Tiszta volt. Azt hiszem egy Holiday Inn volt. (...) A férjem ismer, tudja milyen vagyok. Szeretem a szépet. Nagy lábon élek. Ezért is vicces, amikor úton vagyunk. Ott nincsenek ötcsillagos hotelek, de ilyenkor elviseled.”

Diploma, ami nincs

Egy elnökválasztási kampány idején nyilván mindenkiről előtúrnak mindent, de Melania Trump nem csak amiatt volt érdekes, mert ő volt az első first lady-jelölt, akiről meztelen fotók készültek, hanem mert saját weboldalán azt írta, diplomát szerzett dizájnból és építészetből egy szlovéniai egyetemen. Diplomájáról ezen felül azonban semmi információ nem került elő, oldalát inkább törölték, majd később úgy korrigálták a helyzetet, hogy a kormányzati honlapon a first lady tanulmányairól azóta már csak az olvasható: „Tanulmányait a Ljubljanai Egyetemen folytatta, de modellkarrierje miatt megszakította”.

Lenyúlt beszéd

2016 júliusában a republikánus jelölőgyűlésen mondott beszédet Melania Trump, aki a kampányban addig nem nagyon vett részt, azonban rögtön hatalmasan gurított azzal, hogy szinte egy az egyben felolvasta Michelle Obama egy 2008-as beszédét. Melania Trump a beszéd előtt azt nyilatkozta, beszédét ő írta „egy kis segítséggel”, később Trumpék egyik szövegírója, Meredith McIver magára vállalta a felelősséget, be is adta felmondását, de Donald Trump azt nem fogadta el, „mert emberek követnek el ártatlan hibákat, és ezekből a tapasztalatokból tanulunk”.

Az első kézeltolás

Épp csak megérkeztek Washingtonba az elnöki beiktatási ceremóniára, máris óriásit alakított. A világon milliók szisszenhettek fel egyszerre, amikor meglátták a világ legrövidebb kézfogását. Trump meg akarta fogni felesége kezét, ő viszont egy fél másodperc után inkább elrántotta.

link Forrás

Egy mosoly a világ összes nyomorával

Aztán rögtön az elnöki beiktatáson történt a következő olyan helyzet, amit tényleg rossz volt nézni. Az elnök a feleségére nézett, ő hosszan rámosolygott, majd amikor Trump megfordult, Melania arca nemcsak szimplán komolyra váltott, de úgy dobta le az addigi mosolyt, és váltott mélyszomorúba, hogy abban a világ összes nyomora benne volt.

link Forrás

A tánc

Az eldobott mosoly után folytatódtak a kínok a beiktatási bálon, ahol az elnöki pár az első közös táncát mutatta be. Az ABC ötperces videójának első egy-két percében szinte ordít róla, hogy bárhol máshol lenne, csak nem ott és nem azzal az emberrel. A videón Trump sokszor szinte erővel húzza magához a first ladyt, aki meg többször inkább elfordítja arcát férjétől.

link Forrás

A második nyilvános kézeltolás

Talán az elsőnél is fájdalmasabb volt, igazi díjnyertes kézeltolás. Izraelben a reptéren történt, Benjamin Netanjahu és felesége üdvözölték az amerikai elnököt és a first ladyt, akik gyönyörű vonulást rendeztek egymás mellett a repülő elé kiterített vörös szőnyegen, miközben Donald Trump nyúlt a tőle távol sétáló felesége keze után, aki viszonzás helyett laza undorral elhessegette azt.

link Forrás

A Zara-kabát

Alapból nehéz megtalálni a megfelelő szavakat arra, hogy mennyire kínos egy feliratos kabátot felvenni, de ha azt az amerikai first lady veszi fel egy olyan alkalommal, amikor családjaiktól elszakított gyerekek gyűjtőtáborát megy megnézni, és a kabát hátán hatalmas betűkkel az olvasható, hogy „Engem tényleg nem érdekel”, akkor talán már felesleges is bármit mondani. Melania Trump viszont mondott, legalábbis megmagyarázta, hogy „nyilvánvalóan nem a gyerekek miatt viselte a kabátot”, az azon olvasható üzenetet „a baloldali sajtónak szánta”.

photo_camera Melania Trump és A Kabát Fotó: CHIP SOMODEVILLA/AFP

Chic hurrikánszett

Akkor is többen felhördültek kicsit, amikor a Harvey hurrikán után a katasztrófa sújtotta Texasba nagyon chic szettben indult; pilótaszemüvegéhez és a bomberdzsekijéhez tűsarkú cipőt választott. A New York Times fogalmazta meg a legszebben, szerintük Melania ezzel a szettel „újjáélesztette a közhelyes nőiességet, ami dekoratív, drága, elitista és nem praktikus”.

photo_camera Melania Trump tűsarkúban Fotó: NICHOLAS KAMM/AFP

Egyenek kalácsot!

Az olcsó Zara-kabát után az sem volt túl kifinomult húzás, amikor 2017 szeptemberében beszédet tartott az ENSZ-ben többek közt a gyermekszegénységről egy olyan vadítóan rózsaszín Delpozo-ruhában, ami közel háromezer dollárba, vagyis durván egymillió forintba került.

photo_camera Melania Trump drága ruhában Fotó: DON EMMERT/AFP

Gyarmatosító kalapban Afrikában

Hogyan ne szafarizz Kenyában? Szafarikalapban. Melania Trump ezt sem tudta, többen fel is háborodtak, mivel ezt a kalapot eredetileg a 19. századi felfedezők majd a gyarmati közigazgatásban dolgozók viselték, így sok helyen az elnyomás szimbólumává vált.

photo_camera Melania Trump Afrikában Fotó: SAUL LOEB/AFP

A karácsony, ami akkor sem jó, ha túltolja és akkor sem, ha leszarja

2017-ben olyan karácsonyi dekort rittyentett a Fehér Házba, mintha egy részét összekeverte volna a Halloweennal. Kicsit ijesztőre sikerült ez a folyosó, na.

photo_camera Melania Trump első para-karácsonya Fotó: SAUL LOEB/AFP

Egy évvel később ugyanezt a részt már vérkarácsonyfákkal díszítette.

link Forrás

Ezek után viszont tényleg senki ne csodálkozzon azon, hogy egy nemrég kiszivárgott hangfelvétel szerint azt mondta: „Kidolgozom a belem a karácsony miatt, de ki a szart érdekel a karácsony és a dekorációk? De meg kell csinálnom, ugye? Oké, megcsinálom, dolgozom rajta, megtervezem, aztán azzal jönnek, hogy mi van a szétszakított családokkal. Hagyjatok már egy perc kurva nyugtot.”

Vagyis ahogy Britney Spears legnagyobb rajongója, Chris Crocker mondaná, ha Britney helyett Melaniát imádná:

Leave Melania alone!