Oroszország megint átszabta Európa peremének határait

• Hat évvel az ukrán Krím-félsziget elfoglalása után Oroszország ismét úgy döntött, hogy kicsit alakít a saját befolyási övezetének tekintett posztszovjet tér határain.
• Nehéz máshogy értelmezni, hogy keddre virradóra kurtán-furcsán véget ért az egy hónappal ezelőtt fellángolt hegyi-karabahi háború.
• Az azeriek ünnepelnek, az örmények dühösek, a Kremlben pedig dörzsölhetik a tenyerüket.

Hogy Hegyi-Karabahban hamarosan valami komoly történhet, már a múlt hét óta nyilvánvaló volt. Örményország és Azerbajdzsán évtizedes konfliktusa október végén erősödött ismét háborúvá, amikor a két kaukázusi szomszéd szokatlanul erős fegyverekkel ment egymásnak. Sokáig úgy tűnt, hogy sok halálos áldozaton kívül más eredményt egyik fél sem fog tudni felmutatni, de november elején az azeriek hirtelen egyre több komoly harctéri győzelmet arattak.

Ezek közül is a legfontosabb a Susa nevű város elfoglalása volt, mert ezzel olyan pozíciókat szereztek meg, ahonnan már Hegyi-Karabah fővárosát, Sztyepanakertet is lőni lehetett. Az örmények meg is kezdték a polgári lakosság evakuálását, hogy aztán keddre virradóra Nikol Pasinján örmény miniszterelnök egy bizarr Facebook-posztjában váratlanul bejelentse a karabahi háború végét.

Nem különösebben kell tudni a kaukázusi sorok közt olvasni ahhoz, hogy egyértelmű legyen, valójában itt örmény kapituláció történt. Ennek közvetlen harctéri okai is voltak, ahogy az Economist elemzése írja, ez a háború bizonyította be végérvényesen, hogy kis országok milyen hadi sikereket érhetnek el relatíve olcsó drónokkal. Az azeriek az olajbevételeikből olyan modern drónokat vettek a törököktől, az oroszoktól és az izraeliektől, amikkel nagyon hatékonyan tudták kilőni az örmény légvédelmet. Ráadásul ezekről a drónokról remek propagandafelvételeket is lehetett készíteni a találatokról, ami szintén fontos fegyvertény egy 21. századi háborúban.

Az azeriek hadászati sikerei azonban még így sem lettek volna elegendőek az ősi örmény földnek tekintett Hegyi-Karabahért harcoló örmény csapatok ellen, és minden esély megvolt arra, hogy az idei háború is világos győztes nélkül fulladjon ki. A fegyverszünetet – nem békeszerződést, ez fontos – végül Moszkvából sikerült elintézni. A megállapodás kimondja többek közt, hogy:

• Azerbajdzsán megtarthatja az utóbbi hetekben meghódított karabahi területeit, tehát Sztyepanakerten kívül szinte mindent. A karabahi fővárost csak egy keskeny folyosó köti majd össze köldökzsinórként Örményországgal.
• Azerbajdzsán és Nahicseván nevű exklávéja közt hasonló folyosó létesül, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy Azerbajdzsánnak közvetlen határa lesz Törökországgal.
• Hegyi-Karabahban ezentúl orosz békefenntartók garantálják a békét.

Az első két pont nyomatékosítja az örmény vereséget, csak az utóbbit lehet az azerieknek küldött moszkvai figyelmeztetésként értelmezni. Az orosz békefenntartók garantálják, hogy az azeriek ne nyomuljanak tovább Sztyepanakert vagy akár Örményország felé. Hétfőn az azeriek véletlenül lelőttek egy orosz helikoptert, amit Moszkva most még gyakorlatilag elnézett nekik, de a békefenntartóknak nyilván haja szála sem görbülhet.

Hogy ez milyen egyértelmű vereség Örményország számára, azt a legjobban a fegyverszünet hírére a két fővárosban adott reakciók mutatják. Míg az azerbajdzsáni Bakuban minden autó dudált, az emberek pedig vidáman lengették a nemzeti lobogót, addig Jerevánban röviddel Pasinján bejelentése után már tüntetők törtek be a parlamentbe. Megverték a parlament elnökét, hőbörögtek az ülésteremben, majd hazamentek. Jerevánban kedden is több helyen gyülekeztek kisebb-nagyobb dühös csoportok, de ennek legfeljebb belpolitikai következményei lesznek, a külpolitikaiakra most nincs esély.

A fegyverszünetnek azonban nem csak az örmények a vesztesei, hanem a nyugati hatalmak is. Amerika még hivatkozhat arra, hogy mással volt most elfoglalva, és egyébként is, az nekik a világ másik vége. Európa és az Európai Unió viszont semmi ilyesmivel nem vigasztalhatja magát – csak azzal szembesülhetnek, hogy már semmiféle hatásuk nincs arra, hogy mi történik a kontinens szélén, és tulajdonképpen már a véleményüket sem kéri ki senki. Tekintve, hogy a nemzetközi jog szerint Hegyi-Karabah Azerbajdzsán része, ahogy azt annak idején Sztálin elképzelte, nehéz is a jogkövető nyugati kormányoknak a mostani békeszerződés ellen érvelniük.

Moszkvának viszont ez nagy győzelem, talán még a Krímnél is nagyobb. Igaz, itt nem csatoltak semmit Oroszországhoz, viszont cserébe nem is kell komoly nemzetközi tiltakozással szembesülniük, és a béketeremtő szerep mindenképpen komoly presztízst ad. Az eddig Moszkvával kifejezetten baráti viszonyt ápoló Jerevánban kicsit romlik most a renoméjuk, de ezzel Vlagyimir Putyin nyilván együtt tud élni.

Teljes orosz diadalról csak azért nem lehet beszélni, mert nem teljesen egyedül döntöttek az örmény-azeri helyzet rendezéséről, hanem figyelembe kellett venniük Törökország véleményét és érdekeit is. Az azeriekhez történelmileg és kulturálisan is kötődő törökök az egyre autoriterebb Erdogan vezetésével fáradhatatlanul törnek a regionális nagyhatalmi szerepre, és az azeri győzelem egy újabb lépés ebbe az irányba.

Ahogy ez a kiváló elemzés fogalmaz, Moszkvában ez az apróság ellenére elégedettek a dolgok alakulásával, hiszen tisztában vannak azzal, hogy lehetetlen a Dél-Kaukázusban hegemóniát szerezniük úgy, hogy más hatalmak (Törökország, Irán) érdekeire ne kelljen tekintettel lenniük. Putyinnak elég nagy győzelem az is, hogy ismét határokat rajzolhatott át.