Orbán: Igenis védekeztünk, igenis felkészültünk

A 2018-as választás titkos története 84 színes oldalon.
Megveszem

Azonnali kérdésekre válaszolt a parlamentben Orbán Viktor. A hangulat már kellően feszült a Tisztelt Házban, mire Orbán megérkezett, napirend előtt a fideszes Kocsis Máté például felszólította az ellenzéket, „fejezzék be a halálkampányt”, a járványügyi kritikákra válaszul többször is előkerült a kamuvideó, mint ellenérv, Orbán Balázs pedig elmondta azt is, hogy a kormány nem szól bele abba, hogy a közmédiában nyílt politikai utasítást adnak a Fidesz támogatására.

Az első kérdést Jakab Péter Jobbik-elnök tette fel Orbánnak, aki azzal kezdte: Miniszterelnök úr, Ön megőrült, mire a házelnök rögtön félbe is szakította.

„Magyarok ezrei halnak meg, Ön meg olyanokat kezd el mondani, hogy a magyarok pénzét egy hálózat el akarja venni, és Soros a pók. Felfogja egyáltalán, hogy mi történik ebben az országban? Alaptörvényben rögzíteni a lopást, ahhoz van esze, mondta. Szeptemberben azt mondta, aki elkapja a betegséget, meg fogják gyógyítani” - mondta heves felszólalásában Jakab.

Orbán válaszában elmondta, a kormány nyáron felkészítette az egészségügyet, és ismertette a reggel elmondott adatokat.

Jacthozásról és propagandával nem lehet felkészülni, ne szerencsétlenkedjen, ingyenes és tömeges tesztelésre van szükség, válaszolta Jakab.

Szeretném tájékoztatni a tisztelt házat, hogy az összes fertőzött egymillió főre vetítve európai átlag alatt van, közölte erre a miniszterelnök. (Ezt az érvet gyakran veszi elő a kormány, egyben számolva a tavaszi és az őszi adatokat, így elfedve, hogy a mostani helyzet lényegesen súlyosabb.)

A kormány eddig is mindent megtett, ezután is mindent meg fog tenni, nekünk minden élet számít, önnek semmi sem drága, mondta Jakabnak Orbán.

Kétszer elmondta, hogy nem lesz abortusz-szigorítás

Gurmai Zita (MSZP) az abortuszellenes nyilatkozatról kérdezett: készül-e a kormány az abortusz szabályozásának szigorítására.

A magyar kormány nem készül az abortusztörvény szigorítására, mondta Orbán, majd ismételt kérdésre újra elmondta ezt.

Kit érdekel, mi volt 14 éve

A DK-s Vadai Ágnes arról kérdezte Orbánt, miért hazudik az országnak, miért mondta, hogy Magyarország állig felfegyverkezve várja a második hullámot, és mindenkit meg tudnak gyógyítani. Vadai szerint a kormány a csillagokat is lehazudta az égről, most viszont megnyomták a pánikgombot. „Ön lopni tud, kampányolni tud, hazudozni tud, kormányozni nem tud, főleg ha válság van. Meddig veszélyezteti a magyarok életét az alkalmatlan pánikkormányzása”, mondta a miniszterelnöknek Vadai.

Orbán szerint hazugság ügyében a DK-sok olyan mércét képviselnek, amit bármelyik kormánnyal szemben felállíthatunk, de megugrani nem lehet.

„Álápolókat állítanak elő, kamuvideókat készítenek, ma Magyarországon a baloldal téveszti meg az embereket. Az ország felkészült”, mondta Orbán, aki szerint ezt nemcsak a kormány felkészültségének köszönhető, hanem a kórházi vezetők és az egészségégügy dolgozók felkészültségének, az ellenzék szerinte végső soron őket kritizálja. 

Kit érdekel, mi volt 14 évvel ezelőtt, mi lesz holnap, válaszolta Vadai. „Ön hazudott a magyaroknak, fél éven keresztül nem csináltak semmit, szégyelljék magukat.”

„Látom, hogy dühös ránk, de ha nem követték volna el mindazt, amit elkövettek, nem lenne mit előhoznom. Tönkretették a magyar egészségügyet, hatezer orvost bocsátottak el”, válaszolta a miniszterelnök, mire a kormánypárti parlamenti képviselők vastapsban törtek ki.

Orbán: A pálinka szerintem az alapvető élelmiszerek közé tartozik

Az LMP-s Csárdi Antal az élelmiszerek és a pálinka áfájáról kérdezett, válaszában a miniszterelnök bedobta, hogy a pálinka az ő felfogása szerint alapvető élelmiszerek közé tartozik.

Alapjövedelem, szociológiai összetétel

Tordai Bence (Párbeszéd) szerint történtek felelős intézkedések is, de ezeket jóval a kormány előtt javasolta az ellenzék, például a tömegrendezvények felfüggesztését, a digitális tanrendre való átállást, a tesztelést és egészségügyi béremelést. Még egy javaslat: teremtsük meg a jövedelembiztonságot, vezessük be az alapjövedelmet, amikor 10-től 4 embernek csökkent a jövedelme, mondta Tordai.

Orbán viccesnek tartotta, hogy egy 1 százalékos párt javaslatait hajtaná végre a kormány. Az alapjövedelem szerinte arról szól, hogy azoknak a pénzét, akik dolgoznak, adjuk oda azoknak, akik nem, és ebbe soha nem fog belemenni.

Tordai ezután átadta a Párbeszéd alapjövedelem-programját a miniszterelnöknek.

Orbán szerint az ő filozófiájuk az, hogy munkát adnak mindenkinek, nemcsak azért, hogy jövedelme legyen, hanem, hogy a közösség teljes jogú tagjának érezze magát. Az alapjövedelem szerinte arról szól, hogy akkor is jár a pénz, ha valaki nem csinál semmit, 

„a magyar társadalom szociológiai összetételét figyelembe véve teljesen világos következményekkel jár”.

Igenis

A jobbikos Stummer János arról kérdezte Orbánt, ki vállalja a felelősséget az összeomlásért, ki fogja a politikai felelősséget vállalni, hogy csődöt mondott a válságkezelés.

„Örömmel állok rendelkezésére mindenkinek, amikor a vakcina segítségével a járványt megállítottuk, és megvonjuk a mérleget” - mondta a miniszterelnök, aki szerint 

igenis felkészültünk, igenis védekeztünk, erőforrásokat mozgósítottunk.

Amikor az ellenzéki képviselő felidézte, hogy szeptemberi interjújában a miniszterelnök arról beszélt, mindenkit meg tudunk gyógyítani, így válaszolt:

Mindenkit meggyógyítunk, aki emberi számítást szerint meggyógyítható, a menthetetlen betegek megmentésére nem vállalkozhatunk.

A Mi Hazánk népszavazna a kilépésről

A baráti ellenzék részéről a Mi Hazánk-os Dúró Dóra arról kérdezte a miniszterelnököt, tervezik-e az alkotmány módosítását azért, hogy lehessen szavazni az EU-ból való kilépésről. Orbán azt mondta, az EU-nak az az értelme, hogy a társult országok nemzeti megmaradását elősegíti, az ő álláspontja pedig az, hogy legyünk tagjai az EU-nak, hogy a mi uniónk olyan közösség legyen, hogy mi magyarok tudjuk élni a saját életünket.  A népszavazásról szóló ismételt kérdésre azt mondta, szerinte uniós kérdésekről a magyar parlament döntsön.