Menekültként legálisan tartózkodott Görögországban, papírjaitól megfosztva mégis Törökországba toloncolták a szír férfit

Reggel 4 hírlevél
Amit 2021-ben tudni kell, minden reggel.

Nemzetközi jogvédő szervezetek régóta foglalkoznak az Európai Unió határain előforduló „illegális visszatoloncolások” (illegal pushback) problémájával: azzal a gyakorlattal, amikor a határőrség - az érvényben lévő nemzetközi egyezményeket megsértve - nem engedi, hogy a határon átkelők menedékkérelmet adjanak be az adott országban, ehelyett inkább visszaküldi őket a határ túloldalára.

Most egy ilyen eset kerülhet az ENSZ emberi jogi bizottsága elé, azzal a csavarral, hogy az érintett férfit úgy terelték át a hatóságok a görög-török szárazföldi határ török oldalára, hogy az illető nem is onnan, hanem Németországból jött. Teljesen legálisan, menekültstátuszát igazoló papírokkal a zsebében.

Az ügyet a Global Legal Action Network (Glan) ásta elő, főszereplője pedig egy 26 éves szír férfi, aki névtelenséget kérve mesélte el a vele történteket a Guardiannek. Elmondása szerint már befogadott menekültként élt Németországban, amikor 2016 novemberében tudomására jutott, hogy 11 éves öccsének, aki a példáját követve szintén megpróbált átjutni az Európai Unióba, a görög-török határon nyoma veszett. A férfi ekkor azonnal repülőre ült, és a két ország szárazföldi határszakaszára, az Evros határfolyó vidékére utazott, hogy a testvérét megkeresse.

Itt azonban a rendőrség feltartóztatta, és őrizetbe vette. A férfi elmondása szerint ezen a ponton a görög hatóságok elvették tőle a menekült státuszát igazoló papírjait és más személyes iratait, és 50 másik emberrel - köztük gyerekes családokkal együtt - egy cellába zárták őt.

A csoportot pedig még aznap este a határhoz vitték, és egy kis hajón az Evros (vagy a török nevén Meriç) határfolyóra tették őket, amiről órákkal később a török katonaság szedte le őket.

A férfi már napokkal később felkereste az isztambuli német nagykövetséget, hogy jelentse, mi történt vele.

Mégis három év, és 11 sikertelen határátkelési kísérlet kellett hozzá, mire újra visszatérhetett az EU területére.

Először Athénba sikerült eljutnia, ahol talált magának egy ügyvédet egy görög jogsegély-szolgálaton keresztül, aki tavaly májusra érte el, hogy a férfi hazatérhessen Németországba.

Amanda Brown, a férfit képviselő szervezet, a Glan egyik munkatársa „emblematikusnak” nevezte az ügyet, ami szerinte jól megmutatja, hogyan működik Görögországban a menedékkérők rendszerszintű, titkos visszatoloncolása. „Egy jogosan az országban tartózkodó embert feltartóztatnak kizárólag a származása miatt, majd a papírjaitól megfosztva erőszakkal elküldik az országból egy olyan államba, aminek köze sem volt az érkezéséhez” - írta le az esetet, hozzátéve, az ügy súlyosságát csak tetézi, hogy az EU-s menekültstátusza sem volt képes megvédeni a szír férfit a súlyos jogsértésektől.