Erre az évre 6,4 százalékos gazdasági visszaeséssel számol a kormány

POLITIKA
2020 november 25., 07:27

Varga Mihály pénzügyminiszter a Világgazdaságnak adott interjújában beszélt arról, hogy a kormány erre az évre 6,4 százalékos visszaeséssel számol, ami azt jelenti, hogy durván 1700 milliárd forintnyi bevételt bukhat az államháztartás, miközben a kiadások növekednek a járvány miatt.

A miniszter szerint az eredetileg tervezett 1 százalékos hiány helyett a költségvetési hiány 9 százalék körül lehet majd az év végére, vagyis a Covid-járvány 8 százalékponttal fogja megnövelni.

Az államadósságról azt mondta, hogy a tavalyi 65,4 százalékos szintről a mostani becslések szerint a bruttó hazai termék 78-80 százalékára fog emelkedni.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
photo_camera Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt Fotó: Szigetváry Zsolt

Ebben az évben 1,5 milliárd dollár 2021-ben lejáró adósságot fizettünk vissza anélkül, hogy ehhez igénybe vettünk volna külső forrást. Ezzel a novemberi 2,5 milliárd eurós devizakötvény-kibocsátással azt értük el, hogy 2023 elejéig nincs szükség új devizaforrás bevonására” -egyezte meg a külső forrásokkal kapcsolatban. Hozzátette, hogy nem terveznek további devizakötvény-kibocsátást, és azt a célt sem adják fel, hogy a devizaarányt az államadósság szerkezetén belül 20 százalék alatt maradjon.

Szóba kerültek az uniós támogatások is, amiknél Varga Mihály úgy számol, hogy

az EU hosszú távú költségvetésének (MFF) és a helyreállítást célzó NextGenerationEU forrásairól szóló vita elhúzódhat akár addig is, hogy jövőre még semmilyen forrásra nem lehet számítani az Európai Unió országaiban.

Kivételként említette az agrártámogatás 500 milliárd forintját, ami közvetlenül Brüsszelből érkezik a gazdákhoz.

Varga szerint a járványnak akár harmadik hulláma is lehet, ezért hároméves pénzügyi programot készítettek. Sok tekintetben a védőoltástól függ, hogy milyen gyorsan épül vissza a gazdaság, a miniszter azzal számol, hogy a

fordulópont a jövő év május–júniusi időszak lehet, a második negyedév vége, a harmadik eleje, amikor megvan a vakcina, és megkezdődnek a tömeges védőoltások. Szerinte a korlátozásokat ekkortól lehet gyorsabban feloldani, és a gazdaság lassan, de visszatérhet a normális kerékvágásba. Szóval 2021 májusában–júniusábanfog eldőlni, hogy gyors visszarendeződés és gyors kilábalás lesz, vagy csak lassabb.