A Visa és a Mastercard felülvizsgálja kapcsolatát a Pornhubbal

külföld
2020 december 07., 15:51

Miután a New York Times arról írt a napokban, hogy a világ legnagyobb pornóoldalán többek között kiskorúak ellen elkövetett szexuális erőszakról, illetve felnőttek közötti nem konszenzuális szexről (értsd: nemi erőszakról) is találhatóak felvételek, a világ két legnagyobb pénzügyi szolgáltató vállalata, a Mastercard és a Visa is reagált.

Mindkét cég közölte, hogy felül fogják vizsgálni a Pornhubot és számos más pornóoldalt tulajdonló vállalathoz, a MindGeek-hez fűződő pénzügyi kapcsolataikat.

A Visa közleményében azt írta, hogy aktívan együttműködnek a pénzügyi intézményekkel és a MindGeek-kel, hogy kivizsgálják e vádakat, és elkötelezettek abban, hogy minden olyan céget, amelyik illegális tevékenységet folytat, kizárjanak a hálózatukból.

A Mastercard közölte, hogy szintén vizsgálatot indítottak, és többek között a MindGeek által igénybe vett bankok segítségével járnának a dolgok végére. Ha pedig valóban illegális tevékenységek nyomaira bukkannak, akkor azonnal cselekedni fognak.

A New York Times díjnyertes újságírója, Nicholas Kristof a hétvégén arról írt, hogy a Pornhubra évente felkerülő hétmillió videó között akad számos olyan is, amin szexuális erőszak látható, azaz nem minden résztvevő egyezett bele a történésekbe. Kristof irt arról is, hogy emberkereskedelem és erőszak áldozataivá váló tinédzser lányokról készült felvételek is az oldalon kötöttek ki. Ugyan ezeknél az eseteknél volt, hogy az elkövetőek felelősségre vonták és letartóztatták az erőszakért, a Pornhub semmiféle felelősséget nem vállalt, csupán megosztották a videókat, profitot termelve így maguknak.

A Pornhub visszautasította a New York Times vádjait, és elmondásuk szerint rendkívül elkötelezettek a kiskorúak szexuális zaklatását bemutató tartalmak elleni küzdelemben.

Mint a New York Times megjegyzi, vannak már olyan pénzügyi vállalatok, melyek kikötik, hogy a szolgáltatásukat nem lehet pornóoldalakon használni: az American Express kártyáival például nem lehet „felnőtt digitális tartalmakért” fizetni, és már a PayPal is letiltotta a pornóoldalakat a szolgáltatásai közül.