Tavasszal háborús állapotok alakultak ki a brit egészségügyben a járvány miatt, de a nyílt adatkezelésnek is köszönhetően sikerült rendezni a sorokat. A 62 ezer áldozatból 46 ezren az első hullám idején haltak meg. Ezért óriási probléma, hogy Magyarországon központilag titkolják a részletes statisztikákat, mondta a VálaszOnline-nak két Nagy-Britanniában dolgozó intenzív terápiás szakorvos, Leiner Tamás és Szakmány Tamás.

Leiner kórházában például mindennap minden dolgozó kap egy emailt, amiben még azt is közlik, hány beteg kapta el az adott kórházban a fertőzést. Pontosan tudják, hol, mekkora a halálozási arány az invazív lélegeztetett betegek körében.

Szakmány szerint jó lenne, ha a kórházak dolgozói tudhatnák, milyen az ellátás minősége, az ágyak, ápolók, lélegeztetőgépek száma a többi intézményhez viszonyítva. Így könnyebb lenne eldönteni, tényleg működik-e egy sikeresnek hitt módszer, vagy máshol valamit jobban csinálnak.

„Enélkül az otthoni kollégák olyanok, mint egy pilóta, akinek jelzőfények nélkül kell megtalálnia a leszállópályát. Lehet, hogy szerencséje lesz, de azért az intenzívterápiában a szerencsefaktort érdemes minimalizálni.”Magyarországon senki sem tudja, az intenzíves fertőzött vagy lélegeztetett betegek hány százaléka hal meg, nemhogy kórházakra lebontva, országosan sem. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által létrehozott Egészségügyi Szakmai Kollégium külön felhívást küldött arról, nehogy az intenzív terápiás orvosok a kormányon kívül bárkinek is adatot szolgáltassanak.

Ezért csak egy-egy elbeszélésre támaszkodhatunk, például arra, hogy Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház főorvosa szerint a saját osztályukon a lélegeztetett betegek körében 40-45 százalékos a halálozás. Vagy Novák Hunor gyermekorvos interjújára, amit egy névtelenséget kérő, intenzív terápiában dolgozó professzorral készített. Ő azt mondta, tud olyan kórházról, ahol eddig minden lélegeztetőgépen levő, covidos beteg meghalt az intenzíven, de legjobb esetben is csak 22 százalékos túlélésről hallott. Állítása szerint ezek az adatok egyetemi és megyei nagy kórházakból származnak, de még ha el is fogadjuk őket, nem lehet belőlük általánosítani.

Szakmány Tamás a Magyarországról származó információi alapján el tudja képzelni, hogy igazak ezek a számok. A magas halálozás oka elsősorban az ápolóhiány, de szerepet játszik az is, hogy a reménytelen eseteket is felveszik-e az intenzív osztályra, vagy csak akiket menthetőnek gondolnak. Magyarországra az előbbi igaz, míg Nagy-Britanniára az utóbbi, ezért, ha ismernénk az itthoni halálozási arányt, az nem is lenne összevethető az ottanival.

Amikor a Nemzeti Népegészségügyi Központtól kértünk kórházakra bontott adatokat, azt állították, nem ismerik ezeket. Hadházy Ákos független képviselő ugyanígy pattant le az Emberi Erőforrások Minisztériumáról, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőről és a Belügyminisztériumról is.

Magyarországon még azt sem közlik naponta, egyáltalán hány fertőzött beteg fekszik intenzív osztályon. Hetente egyszer elárulják, ha külön rákérdezünk.

Ehhez képest Gulyás Gergely miniszter novemberben azt mondta, „a kormány a kezdet kezdetétől azt tartotta fontosnak hogy alaposan, napi rendszerességgel őszinte adatokat közüljünk. (...) Összességében szerintem büszkén mondhatjuk, hogy a magyar adatszolgáltatási rendszer, összehasonlítva Európa többi államának adatszolgáltatási rendszerével, a legnaprakészebbek közé tartozik.”