Szombathy Pál: Próbáltuk megtartani a régi indexeseket, sulykoltuk beléjük, hogy nem vagyunk NER-esek

media
2020 december 21., 10:24

Szombathy Pál vezérigazgató-főszerkesztő és Sztankóczy András vezető szerkesztő november 23-án közös megegyezéssel távoztak az Indextől azután, hogy a Vaszily Miklós tulajdonában álló Indamedia Network Zrt. bejelentette, visszavásárolják a Magyar Fejlődésért Alapítványtól (MFA) az Index.hu Zrt. részvényeit, vagyis az Index hivatalosan is a NER lapja lett. Szombathyt még az Indexet nyáron szétverő Bodolai László kérte fel a munkára.

Szombathy Pállal most a 24.hu. közölt rekordhosszúságú interjút, amiből nehéz kiemelni a lényeget, de itt vannak a legjobb részek:

  • A kérdésre, hogy a régi szerkesztőséget igazolta-e az idő, úgy válaszolt: „Ahogy Sztankóczy András fogalmazott: a pesszimistáknak lett igazuk. De júliusban ezt még nem lehetett tudni.”
  • „Egy korábbi indexes vezető barátom látott el azzal a tanáccsal, hogy »Pali, ne úgy fogd fel az Indexet, mint egy szerkesztőséget, mert ez nem egy munkahely, hanem egy romantikus mítosz, ami előbb-utóbb felrobban«.”
  • A kérdésre, hogy az Indexet „liberálisból középre akarta-e pozícionálni”, azt válaszolta: „Csillapíthatatlanul él bennem a közszolgálati értékrend vágya. Álmaim szerkesztősége világnézetileg színes; iszonyatosan unom, hogy a sajtótermékekben vagy csak ilyen, vagy csak olyan narratívát kapok, ráadásul zömmel indulatvezéreltet. (...) Az Index ugyan liberális játszótérként indult két évtizeddel ezelőtt, de aztán felnőtt, néplappá vált, milliós olvasótábora lett, melyhez nem aktivistákra, hanem kevésbé indulatos, kevésbé érzelmes, korrekt újságírásra van szükség.”
  • A régi szerkesztőség megtartásáról: „...próbáltuk megtartani a régi indexeseket, és sulykoltuk beléjük, hogy nem vagyunk NER-esek, bízhatnak bennünk.”
  • Az interjúban elképesztő hasonlatok is előkerültek: „Úgy kezdtem a munkának augusztusban, hogy tudtam, szeptember elsején az utolsó szovjet katona is elhagyja Záhonynál az országot.”
  • Bodolai Lászlóról pedig azt mondta: „A rács ragadozói oldalán lakik, de Bodi nem tigris, békés fajta. Talán zebra. Igen: a Bodi zebra.”
  • Balogh Ákos Gergely elbocsátásával kapcsolatban úgy fogalmazott: „Nem politikai okból vettük fel, és nem politikai okból bocsátottuk el. Az volt vele a bajom, hogy sem intenzitásban, sem szervezettségben, tehát minőségben nem úgy dolgozott, ami egy főszerkesztő-helyettestől elvárható. Ráadásul ebben a magas pozícióban sem tudta levetkőzni az aktivista attitűdöt, nem értette meg, hogy az Indexnél széles olvasóréteget kell egyben tartani. Egy aktivista nálam az Indexen legfeljebb publicisztikát írhat. Mindezeken túl az is szúrta a szememet, hogy Ákos, mondhatni, behúzta a tartalomba a maga kapcsolatrendszerét, de erről többet nem mondhatok.”
  • A november 23-án távozásáról pedig azt mondta, „a végén kissé eldurvultak a dolgok”, ami elmondása szerint azt jelentette, hogy Sztankóczyval egyeztetésre mentek a tulajdonosokhoz, Vaszily irodájában már ott várta az utódja, Starcz Ákos is, majd „kisvártatva megjelent két verőember az iroda előtt, meg a biztonság kedvéért másik kettő az udvaron", „Vaszily meg ordítva közölte", hogy addig nem mehetnek el, míg mindent alá nem írnak.
  • Saját munkáját úgy összegezte: „Tavaszra már egészen kiváló lapot” készítettek volna.