27 majmot öltek meg a NASA egyik telephelyén egyetlen nap alatt 2019-ben

A Guardian által megszerzett dokumentumok szerint az Amerikai Űrügynökség, azaz a NASA kaliforniai Szilícium-völgyben lévő kutatóközpontjában 27 kísérleti majmot öltek meg egyetlen nap alatt 2019 február 2-án. A hír nyilvánosságra kerülése után több állatvédő szervezet is tiltakozott, hiszen az állatokat még csak nem is egy kísérlet keretében altatták el, hanem egyszerűen csak azért, mert öregek voltak. A 27-ből 21 majom Parkinson-kórban is szenvedett.

A majmokat nem használták kutatási célokra, sem űrmissziókhoz, csak a NASA kaliforniai telephelyén laborokat és irodákat bérlő LifeSource BioMedical fogadta be őket évekkel ezelőtt, miután nem tudták máshol elhelyezni őket. A LifeSource BioMedical a NASA-tól különálló gyógyszercég, és a NASA-val közösen vállalták, hogy megfelelő körülmények közt gondozzák az eleve idősen hozzájuk került majmokat addig, amíg azok olyan öregekké válnak, hogy a további szenvedéseik elkerülése érdekében el kelljen altatni őket. A cég vezetője szerint ennyi történt, a döntés kritikusai szerint azonban így is meg kellett volna próbálni valahol elhelyezni a majmokat.

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.