Koronavírus-számok Magyarországon 9/17/2021
Elhunytak + 5 Σ 30 123
Kórházban + 10 Σ 353
Fertőzöttek + 479 Σ 817 159
Tesztek + 15 580 Σ 6 768 975
Oltottak + 4 152 Σ 5 855 039
A legújabb trendek

A katolikus egyház szerint még nem jelenti az abortusz támogatását, ha valaki beoltatja magát koronavírus ellen

2020 december 22., kedd 15:29

A Vatikán hétfőn közölte, hogy morálisan elfogadhatónak tarja azoknak az oltóanyagoknak a használatát, amelyek kifejlesztéséhez abortált magzatok sejtjeit használták fel. A szöveget Ferenc pápa is jóváhagyta. Ugyanakkor hangsúlyozták, hogy az oltóanyagbóla szegényebb országoknak is kapniuk kell, ezt a gyógyszeripar, a kormányok és a nemzetközi szervezetek morális kötelességének tartják.

Korábban ugyanis az Egyesült Államokban és Kanadában is akadtak olyan katolikus vezetők, akiknek emiatt etikai kifogáaik voltak az eljárással szemben, amit néhány COVIS-ellenes vakcinál használtak a kutatók. De az Egyesült Államok Püspöki Kongresszusa is arra jutott, hogy más lehetőség hiányában a mostani körülmények között az oltás elfogadása morálisan igazolható. Igaz, azt javasolták, hogy akkor már inkább részesítsék előnyben a Pfizer/BioNTech vagy a Moderna vakcináit, mert azok csak a teszteléshez használtak magzati sejteket, miközben a Oxford/AstraZeneca a tervezésnél, a fejlesztésnél, a gyártásnál és a tesztelésnél is.

A Vatikán szerint ezeknek a vakcináknak a használata még nem jelenti azt, hogy a beoltottak közreműködnének az abortuszban. Hozzátették, hogy bár az oltás önkéntes, de mivel meg lehetne fékezni a járványt, ezért a közjó érdekében mindenkinek azt javasolják, hogy oltassa be magát a gyengék és a leginkább veszélyeztetettek védelme érdekében. (BBC/Guardian/ABCNews)