Az ügyészség egy év alatt sem talált gyanúsítottat a Microsoft-ügyben

Járvány hírlevél
A koronavírus és a küzdelem ellene. A helyzet itthon és a világban.

Polt Péter válasza lapján az ügyészségnek az elmúlt egy év alatt nem sikerült gyanúsítottat találnia a Microsoft-ügyben, pedig az FBI és az amerikai tőzsdefelügyelet kiterjedt nyomozás, elfogott emailek és beismerő vallomások alapján állapította meg, hogy a Microsoft magyarországi leányvállalata legmagasabb szintű kormányzati szereplőket vesztegetett meg – írta meg Hadházy Ákos független parlamenti képviselő Polt Péter legfőbb ügyész írásbeli válaszára hivatkozva.

A nyilvánosságra hozott jelentésekből néhány résztvevő állami szerv azonosítható, az ORFK és a NAV is köztük van, de a megvesztegető cégek és a megvesztegetett személye ki van pontozva. Csakhogy Hadházy szerint Polt nyilván megkapná a részleteket az amerikai kollégáktól, ha kéri. „Vagy Trump kormánya küldte lassan az adatokat, vagy Polt volt az, aki nem sietett hozzájutni...” – írja Hadházy.

Az amerikai vizsgálat azt derítette ki, hogy 2013 és 2015 között a Microsoft indokolatlanul nagy kedvezményekkel adott el licenceket és szervizszerződéseket olyan közvetítő cégeknek Magyarországon, amik ezeket már piaci áron értékesítették tovább kormányzati intézményeknek, többek között a NAV-nak és az ORFK-nak. Emailek is előkerültek, amik szerint a cég magyar vezetői és a kormány tagjai egyeztettek ezekről az üzletekről. Az MSZP parlamenti vizsgálóbizottságot kezdeményezett az ügyben.