A digitális oktatás sem szakadt el a tankönyvektől
A szülők szerint ami 2020 tavaszán történt, az nem is volt igazi digitális oktatás, mert nagyon kevés volt az online óra, és ők a tanítás alatt az órákat értették.
Többek között ez derült ki abból a fókuszcsoportos kutatásból, amit Németh Szilvia oktatáskutató, szociológus és Rajnai Richárd média és történelem szakos tanár, közoktatási vezető készítettek. A T-Tudok Oktatáskutató Központ kutatásának témája a digitális médiahasználat volt az iskolákban pandémia idején. Ennek eredményét a Médiakutató és az ELTE Média Tanszékének „Média a válság idején” című konferenciáján adtak elő.
A kutatás a koronavírus első hulláma, 2020 március és június közötti tapasztalatokat gyűjtötte össze a diákok, a szülők és a tanárok körében. A kutatók vizsgáltak középosztálybeli és hátrányos helyzetű, valamint vidéki és városi családokat is.
A tanulók oldala
A kutatásban a tanulók két korcsoportját vizsgálták, az egyik az általános iskolák felső tagozatosai, a másik pedig a középiskolások első két évfolyama. A véleményükben nem igazán volt eltérés.
A távoktatás pozitívumaként hozták fel a diákok a szabadabb napirendet, hogy akkor tanulhatnak, amikor akarnak. Maguk dönthetnek a feladatok megoldásának sorrendjéről, a saját ritmusukban dolgozhatnak, és annyi időt fordíthattak a feladatok megoldására, amennyire szükségük van.
A negatívumok közé sorolták viszont azt, hogy hiányzott a feladatmegoldások során az interaktivitás lehetősége, hogy valamit kérdezhessenek a tanártól, de nehéz volt értelmezniük a tananyagot is segítség nélkül.
Minden diák beszámolt arról, hogy a karanténidőszak gyökeresen új típusú tanulási tapasztalatot hozott: a saját tanulás iránti felelősségvállalás élményét.A tantermi oktatás sokkal centralizáltabb, ott a tanár áll a középpontban.
A távoktatásban viszont a tanulók számára a látható tanári munka az esetek túlnyomó többségében abból állt, hogy a tanár visszaküldendő feladatokat adott ki, aminek a megoldásait a tanulók lefotózták, és emailben vagy valamilyen üzenetküldő alkalmazáson küldték vissza. Néhány héttel azután, hogy elkezdődött az online oktatás, már egyre több videós, magyarázó tartalom is megjelent a tanárok részéről, és néhányan már online órát is tartottak.
A napi feladatok megoldásában még mindig elsősorban a tankönyvekre és munkafüzetekre támaszkodtak, ami Németh Szilvia szerint azért érdekes, mert lehetőség lett volna online tartalmak feldolgozására.A tapasztalatok szerint, tantárgyanként változott, hogy mennyire volt önállóan elsajátítható a tankönyvi anyag.
A leggyakrabban használt platformok közé tartozik a Kréta rendszer, a Google Classroom, a Google Meet, a Microsoft Teams, a Zoom, a Facebook, a Gmail, stb. Ezek közül mindegyiknek más volt a funkciója, volt, amit csak feladatkiadásra használtak, volt, amit csak online órára vagy kommunikációra. A platformok addigi használata is átalakult, mert például a Gmailen korábban csak levelezetek, a digitális oktatás alatt a tanulás színtere is lett, ahol a diákok a feladatokat megkapták.
Az viszont problémát jelentett a diákok szerint, hogy a tanárok egy bizonyos része azon túl, hogy kiadta a feladatokat, nem volt elérhető. A tanulók azt is hiányolták, hogy a tanárok nem tudták online figyelembe venni, hogy a diákok mennyire fáradtak, mennyire terhelhetők, érdemes-e nekik még több feladatot adni.
A hátrányos helyzetű tanulók egészen más a tapasztokról számoltak be. Egy baranyai szegregátumban található iskola tanulóinak beszámolója szerint az osztály valamennyi tagjának van telefonja, számítógépe viszont csak kevésnek.
A telefon adta előnyöket azonban nem használta ki az iskola, hanem inkább papírlapon adták ki a feladatokat hétről hétre, amit a tanulóknak az iskolában kellett leadni hétfőnként. A telefonokon nagyon kevés feladatot kaptak a diákok, a tanárok néha Messengeren keresztül próbáltak üzenni a tanulóknak, de az ő elmondásuk szerint a többség nem reagált ezekre a megkeresésekre. Emailen keresztül még ritkábban kommunikáltak egymással a tanárok és a diákok, bár emailcíme minden gyereknek volt. A gyerekek saját bevallásuk szerint nem sűrűn nézik meg a bejövő leveleket.
A tavaszi karantén utolsó hetében és azt követően már a helyi tanoda is besegített a tanulásba a gyerekeknek. Németh Szilvia szerint a baranyai iskolában tapasztaltak voltak jellemzőek a többi vizsgált hátrányos helyzetű tanuló esetében is.
Összeségében elmondható, hogy a hátrányos helyzetű tanulókon kívül a diákok számos platformot használtak egyszerre, az egyik tanuló szerint „egész nap bárhol, bármikor jöhetett feladat, mindig kellett mindent nézni”. A diákok éppen ezért sokkal inkább a telefonjukon keresztül vettek részt az online oktatásban, mint bármilyen más eszköz segítségével. Ez Németh Szilvia szerint azért is alakulhatott így, mert a home office-ba szorult, többgyermekes családokban nem jutott mindig mindenkinek számítógép.
Emellett jelentősen több időt töltöttek az online világban, mint korábban. A középiskolások 10-12 órás online jelenlétről számoltak be, a korábbi 3-4 órához képest. A tanulók ráadásul egyöntetűen úgy látták, hogy elmosódott a játék-tanulás-kommunikáció közötti határ a számítógépes használat során.
„Egész sokat voltam korábbi is net előtt, 3-4 órát, most 8-at. Épp a karantén előtt gondoltam, hogy internet-detoxot fogok tartani, de most persze nem lehetett. Örülök, ha nem kell használni a netet” – mondta egyikük.
A szülők és tanárok oldala
Rajnai Richárd három megyében, Baranyában, Csongrád-Csanádban és Győr-Moson-Sopron megyében készített interjúkat szülőkkel, pontosan 26 emberrel. Tapasztalatai szerint a szülők kritikusabbak voltak, mint a tanulók, őket sokkhatásként érte az átállás, akárcsak a tanárokat.
Megállapították, hogy az online oktatás szempontjából a karanténidőszak nem volt homogén, ugyanis míg a tanárok egyre jobban belejöttek a digitális oktatásba, addig a diákoknak csökkent a motivációjuk, hiányolták a tanárok közvetlen visszajelzéseit.A szülők szerint a gyerekek kifejezetten rosszul élték még a barátaik, osztálytársaik, tanuláson kívüli tevékenységek hiányát.
Az alacsony társadalmi-gazdasági státuszú családok esetében az otthoni feltételek megteremtése sem ment könnyen, sokuknál nem volt internet, ezért telefonon próbáltak a gyerekek bekapcsolódni a digitális oktatásba, de hamar elfogyott a feltöltőkártyás mobilinternet. Sokszor pedig megfelelő, nyugodt környezet sem akadt a gyereknek.
A tanárok viszont úgy élték meg, hogy remek lehetőség volt arra, hogy új eszközöket, tanítási módszereket ismerjenek meg, és olyan együttműködés volt a tanárok között, ami korábban sosem.
A szülők emellett új szerepben találták magukat, ugyanis rájuk hárult az a feladat, ami tantermi oktatás során a tanárok vállát nyomja, hogy elmagyarázzanak, megértessenek egy-egy anyagot, ami különösen az alacsonyabb iskolai végzettségű szülőknek jelentett problémát. Minél kisebb gyerekről beszélünk, annál több szülői segítségre szorult, a középiskolások esetében viszont a szülők inkább arról számoltak be, hogy a gyerekük teljesen kikerült a látóterükből és gyakran fogalmuk sem volt, hogy mit tanul és mennyit.
Az összes interjúalany egybehangzó véleménye szerint a hirtelen jött járványhelyzet és a gyors átállás miatt nem lehetett felkészülni a digitális oktatásra, de szerintük a távoktatás és az otthoni tanulás feltételei akkor sem lettek volna adottak, ha valamivel hosszabb felkészülési idő állt volna rendelkezésre. Ugyanis az átálláshoz szemléletváltásra volt szükség, amire a koronavírus miatt nagyobb volt a késztetés.