Az Európai Bizottság nyilvánosságra hozta az AstraZenecával kötött szerződést

2021 január 29., péntek 12:19

Egyes adatokat kitakarva, de közzétette az Európai Bizottság azokat a szerződéseket, melyeket az AstraZenecával kötöttek a koronavírus elleni vakcina vásárlásáról. A brit-svéd gyógyszergyártó és az EU között egyre hevesebb konfliktus látszik kitörni. A szerződések közzététele pár órával azután történt, hogy a Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen ismét nyomást helyezett a vállalatra, amelyik várhatóan kevesebb vakcinát fog szállítani első körben az EU-nak, mint amiről Brüsszel szerint szó volt.

Von der Leyen a német sajtónak nyilatkozva elmondta, hogy az augusztusban aláírt szerződésben a gyártó kötelezettséget vállalt a gyógyszermennyiség szállítására. Augusztusban az EU 300 millió dózist kötött le, további 100 milliót pedig feltételesen.

Ugyanakkor uniós források szerint idén márciusig a tervezett 100 millió vakcina negyedét, 25 millió kaphatnak meg, miután várhatóan hamarosan engedélyezik a vakcina használatát.. Az AstraZeneca szerint két, holland, illetve belga gyárukban is akadozik a termelés, ez okozza a fennforgást.

Az EU azért döntött a szerződések közzétételéről, hogy ezzel igazolja, az Astrazeneca nem teljesíti a vállalását. A vállalat vezérigazgatója, Pascal Soriot korábban azt állította, hogy a cég csak arra tett ígéretet, hogy mindent megtesznek a minél gyorsabb szállításért, de nem vállaltak konkrét időpontokat ehhez. Az EU viszont nem ért egyet. Az utóbbi időben több tagállam is bírálta az uniós vakcinabeszerzés lassúságát, ugyanis a Pfizer-BioNTech vakcináiból is kevesebb érkezett gyártási problémák miatt.

Von der Leyen a pénteki interjújában azt mondta, hogy kristálytiszta helyzet áll fenn, az AstroZenecát köti a szerződés, és azt is egyértelműen vállalták a szerződésben, hogy semmiféle más megrendelés nem állhat majd ennek a szerződésnek a teljesítésének útjába.

Mint a BBC írja, a vállalat a brit gyárában is állít elő vakcinákat, és onnan nem lehetett semmiféle fennforgásról hallani. Uniós tisztviselők elmondása szerint arra kérték a gyógyszergyárat, hogy a brit készletekből helyezzen át valamennyit az EU-ba, hogy itt ne lépjen fel ekkora hiány, de szerdán azt közölték válaszul, hogy a brit kormánnyal kötött szerződésük ezt nem tesz lehetővé. Von der Leyen szerint ugyanakkor a szerződésben a vállalat két brit gyárát is megnevezte, ahol az uniós tagországok számára fognak vakcinát előállítani.

Várhatóan az EU hamarosan különleges rendelkezéseket fog bejelenteni, melyek segíthetnek a vakcinahiány enyhítésében. Elképzelhető, hogy exporttilalmat vetnek majd ki az unió területén gyártott vakcinákra.

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) a várakozások szerint péntek délután engedélyezheti az AstraZeneca vakcináját. Az egyik nagy kérdés az lehet, hogy javasolják-e majd a használatát a 65 év felettiek esetében. A német hatóságok ugyanis csütörtökön jelezték, hogy csak 65 év alatt ajánlják a vakcinát, mivel nincs elég adat az idősebb emberekre gyakorolt hatásáról.