Orbán Viktor: Stumpf István koordinálja a felsőoktatás modellváltását

POLITIKA
2021 január 29., 10:21

„Welcome back! Az egyetemek jövője Magyarország jövője. A következő évek legfontosabb programja az egyetemek korszerűsítése. Egész embert igénylő munka. Megállapodtam Stumpf Istvánnal, aki vállalta a felsőoktatási modellváltás koordinációját. István, üdv újra a fedélzeten!”

– írta Orbán Viktor Instagramján pénteken egy terminátoros fotó mellé.

Stumpf 1989 és 1990 között, a rendszerválás előtt a Hazafias Népfront utolsó alelnöke volt. Az első Orbán-kormányban 1998 és 2002 között a Miniszterelnöki Hivatalt vezette miniszterként, 2010 és 2019 között alkotmánybíró volt. 2019-ben volt egy emlékezetes előadása, amiben azt mondta Orbán Viktorról: „Úgy lehetett vele, hogy 4 évig Stumpf kormányzott, 4 évig Navracsics, 4 évig Lázár, most már végre én jövök.” De mondott olyat is, hogy Orbán „megöregedett, ami azt jelenti, hogy fogytán az energiája.” Amire Kövér László reagált úgy, hogy szerinte „érdekes állítás” Stumpf Istvántól, hogy Orbán Viktor elfáradt volna, majd arra célzott, hogy Stumpf szívesen lett volna újabb 12 évre alkotmánybíró, de nem kapta meg a lehetőséget újra.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője, Havasi Bertalan arról tájékoztatta az MTI-t, hogy Stumpf István február elsejétől kormánybiztosként látja el a felsőoktatási modellváltással és az új fenntartói modell működésével kapcsolatos kormányzati feladatok koordinációját, tevékenységét a miniszterelnök irányítja.

A kormánybiztos kinevezéséről és részletes feladatköréről szóló kormányhatározat várhatóan még pénteken megjelenik a Magyar Közlönyben.

Arról, hogy a kormány nyomására hogyan zajlik a vidéki egyetemek alapítványi formába történő átszervezése, és milyen kifogásaik és aggályaik vannak ezzel szemben az egyetemek polgárainak, ebben a cikkünkben foglalkoztunk részletesen.