„Megadja nektek a Megadja testvér!”
A XII. kerületi nyilas pártszolgálatosok legfontosabb vezetőit, Kun Andrást, Bokor Dénest, Dési Dregan Miklóst 1945-ben vagy azt követően többnyire elkapkodott eljárásokban elítélték, és kivégezték. De volt a szervezetnek egy emblematikus figurája, egy karizmatikus és kivételesen kegyetlen vezetője, akinek sokáig sikerült elrejtőznie a hatóságok elől, majd mikor mégis kézre került, felelősségre vonás nélkül elengedték. Megadja Ferenc nyilas százados Ausztráliában hunyt el 1980-ban anélkül, hogy valaha is felelnie kellett volna bűneiért.
A nyilas kerületi vezető tevékenységét és menekülésének történetét az Orgia írója, Zoltán Gábor 2014-ben Holmiban megjelent cikkében és Soós Mihály történész szintén 2014-es tanulmányában írta meg. Az alábbi cikk az ő írásaik alapján készült.
A gyilkosok emlékműve
Megadja neve több helyen is felbukkan A gyilkosok emlékműve filmen. Pokorni Józsefné, a megtorlásvezető Pokorni József felesége vallomásában említi, hogy ismerte a korábban fűszeres segédként dolgozó nyilast. Elmondása szerint férjét 1944 decemberben ő rendelte be a Városmajor utcai nyilasházba, aki ezt követően elhagyta a családját, és csatlakozott a pártszolgálatosokhoz.
A filmben megszólaló Szegő Hanna túlélő említi a „kis pupos” férfit, aki „Megadja nektek a Megadja testvér” felkiáltással hajtotta le az alsóneműre vetkőztetett foglyokat a Duna-partra. (Szegő Hanna utalhatott Megadja Ferenc testvérére is. Megadja László is a budai nyilasokat erősítette. Szerepe nem volt olyan meghatározó, mint bátyjáé. Megadja Lászlót a népbíróság elítélte, majd felakasztották.) Végül Zoltán Gábor is említi a nyilas vezetőt. Megadja részt vehetett a Pois Isván bankár és Pois Istvánné agyonverésében.
De Megadja Ferenc története önmagában annyira szövevényes és fordulatos, hogy külön filmet érdemelne.
Megadja Ferenc Miklóst 1952. július 16-án fogták el miközben szeretőjével és kislányával próbált átszökni a jugoszláv határon. Az Államvédelmi Hatóság hamar azonosította az évek óta bujkáló nyilas gyilkost, akinek a neve számos népbírósági eljárásban, tettesek, túlélők, szemtanúk vallomásaiban is felbukkant.
Csuklóztatás
Megadja 1919. augusztus 23-án született Budapesten. Fűszeres segédként, biztosítási ügynökként, végül bolttulajdonosként dolgozott a XII. kerületben, és ott is élt az Ágnes út 32-ben. 1940 végén behívták katonának, megjárta a keleti frontot, majd 1943. december 23-án szerelt le. Saját bevallása szerint 1944. márciusától rendszeresen eljárt a heti nyilas gyűlésekre, a nyilas hatalomátvételtől pedig aktívan részt vett a kerületi szervezet munkájában. Először kitelepítési kormánybiztos lett, majd a rettegett Városmajor utca 37. szám alatti nyilas pártházban, mint kerületi védelem- és megtorlásvezető tevékenykedett. Karrierje csúcsán pedig a Hűség háza (Andrássy út 60.) parancsnokhelyettese lett.
Megadja az ÁVH-nak beismerte, hogy részt vett a civilek elleni kegyetlenkedésekben és a „zsidótlanításban” is. De a kivégzésekben való szerepét tagadta, illetve egy esetet kiválasztott, amit magára vállalt.
„Úgy megcsuklóztattam a zsidókat, hogy egy idősebb férfi annak következtében meg is halt.” Ez azt jelentette, hogy a decemberi hidegben a végkimerülésig, halára tornáztatott foglyokat.
Zoltán Gábor tanulmányában a vallomásokból összeszedett számos más olyan esetet, amikben Megadja Ferencnek kulcsszerepe volt:
- „Engem egyedül a Megadja ütött, de úgy, hogy betört a fejem, s az orrom vérzett, s két csomó hajamat tépett ki” – emlékezett vissza Wallenberg egyik munkatársa, akit a lakásából hurcoltak el a nyilasok.
- Több egybehangzó vallomás maradt fenn, ami szerint december 24-én este a Városmajor utcai nyilasház kertjében a pártszolgálatos vezetők, köztük Megadja, több mint 10 foglyot végeztek ki saját kezűleg. Köztük volt egy kilenc éves fiú is, Hutiray Tamás.
- Megadja Ferenc több alkalommal adott parancsot Duna-parti kivégzésekre. Egy-egy ilyen alkalommal körülbelül hatvan embert kísértek a Dunához. Egybehangzó vallomások szerint Megadja Ferenc szorgalmas résztvevője volt a mészárlásoknak.
- Megadja Ferenc öccse szexuális bűncselekményekről is vallott: „esténként Bokor Sándor és bátyám, Megadja Ferenc vezetésével lementünk a pincében lévő fogdába, és ott a legkülönbözőbb erkölcstelen dolgokra kényszerítettünk fiatal leányokat és nőket.„
Megadja Ferenc az ÁVH-nak tett vallomásban azzal próbálta szépíteni saját szerepét, hogy egy alkalommal, amikor Kun Andrásék ittas állapotban zenei kísérettel gyilkos szeánszot tartottak a pártházban, ő személyesen állította le a vérgőzös bacchanaliát. Majd mikor már Kun páter már a bujkáló nyilasokat, csendőröket is célba vette, és egy ilyen csoport kivégzésére készült, akkor személyesen tartóztatta le a kerületi nyilasok érinthetetlennek hitt ideológiai vezetőjét.
Menekülés Budáról
Megadja Ferenc vallomása szerint 1945. február 12-én levette századosi rangjelzését, civilbe öltözött, és menekülni próbált a körbezárt Budai várból. Állítása szerint a szovjetek elfogták, de sikerült megszöknie, majd Budapestet elhagyva előbb Szegedre, majd Hódmezővásárhelyre, végül Algyőre menekült, ahol álnéven Varga Ferenc gazdálkodónál helyezkedett el, mint béres. Hét és fél éven keresztül Kovács Sándorként élt a dél-alföldi tanyavilágban. Hátralévő életét talán le is élhette volna így, ha nem keveredik viszonyba a szomszédban élő férjes asszonnyal, Mórahalmi Jánosnéval, és nem születik gyerekük. 1952 nyarán, miután sikertelenül próbáltak átszökni Jugoszláviába, és elfogták, az ÁVH úgy döntött, hogy nem állítják bíróság elé, helyette sebtiben kémet faragnak az egykori nyilas vezetőből.
Megadját az ÁVH emberi így jellemezték: „Igen értelmes, jó beszélőtehetségű, iskolai végzettségénél sokkal képzettebb. Jó szónoki tehetséggel és szervezőkészséggel rendelkezik.”
Szlavkó ügynök
Megadja elfogadta az ajánlatot. Az Államvédelemtől a Szlavkó fedőnevet kapta. Küldetése az lett volna, hogy illegális úton Jugoszláviába szökjön, és ott beépüljön az állambiztonság, az UDB szervezetébe. A magyar államvédelmi szervek arra számítottak, hogy miután ügynökük a sikeres határátlépés után feladja magát a jugoszláv határőrizeti szerveknél, az UDB be fogja szervezni, és hírszerző feladattal visszaküldi Magyarországra, esetleg Ausztriába.
Innen nézve érthetetlen, hogy mire építette koncepcióját a magyar titkosszolgálat. Megadja Ferencet pontosan abba az országba dobták át, ahová korábban illegálisan magától is szökni igyekezett. Soós Mihály tanulmányából az derül ki, hogy az ÁVH abban bízott, hogy Megadját szeretteivel zsarolni tudják. Figyelmeztették, hogy háborús és népellenes bűnei miatt kötél általi halál vár rá, és hogy szerettei, rokonai sorsa az ő kezében van. A jelentés szerint Megadja Ferenc ezen a ponton elsírta magát, bűneit bevallotta, és könyörgött, hogy rokonságát ne büntessék miatta. Vállalta, hogy bármilyen megbízást, feladatot elvégez szeretteinek megmentése érdekében. Az ÁVH tisztjei hittek Megadjának, és ezt követően megígérték, hogy munkájáért cserében mentesülni fog a büntetés alól, és lehetősége lesz a társadalomba való visszailleszkedésre.
„Szlavkót” beszervezése után tíz nappal, 1952. október 30-án Ószentivánnál átdobták Jugoszláviába. Az ügynök soha többé nem tért vissza Magyarországra, és semmilyen formában nem jelentkezett az ÁVH-nál.
Pedig az állambiztonság nagy reményeket fűzhetett Szlavkó ügynökhöz. Ezt támasztja alá az is, hogy szinte mindenkit egy hónapon belül behálóztak a környezetéből, aki tudhatott szökéséről vagy személyazonosságáról. Beszervezték két unokatestvérét, Hajnal Antalt és Palotás Jánost. Sőt még Megadja szeretőjének férjét Mórahalmi Jánost is együttműködésre kényszerítették. A szintén zsarolással beszervezett Megadja Sándor, Megadja Ferenc bátyja be is vált. „Csihalik Gábor” néven lett az ÁVH ügynöke. Kifejezetten pozitív jellemzéseket írtak róla: „A párthoz és a Szovjetunióhoz való viszonya jó, politikailag képezi magát. Sztahanovista, munkájában példamutató, és állandóan élen jár.”
Mórahalminét négy évre ítélték. Fogsága első tizenhárom hónapját magánzárkában töltötte. Megadjával közös gyerekéről az derült ki, hogy az ÁVH egy szegedi nevelőintézetben való elhelyezését tervezte.
Szabadság
A magyar hatóságok legközelebb 1954 októberében hallottak Megadjáról. Ekkor olyan személyeket fogtak el, akik illegálisan próbáltak bejutni Magyarországra. Az egyik elfogott határsértő, Varga Kálmán arról vallott, hogy 1953. június 9-én a Pétervárad melletti Kamenicára került, ahol már ott dolgozott az UDB felügyelete alatt tizenegy emigráns, köztük Megadja Ferenc is. Megadja arról beszélt Vargának, hogy Jugoszláviába érkezését követően elfogták, megverték és bebörtönözték. Péterváradon hat hónapig sötétzárkában tartották, ezt követően kényszermunkára fogták.
Megadja/Szlavkó 1954-ben illegálisan átjutott Olaszországba. Egy trieszti menekülttáborban élt egészen 1956-ig. A táborból az ÁVH ismét információkhoz jutott elveszett ügynökéről, aki arról beszélt társainak, hogy a nyugat-németországi nyilas emigrációval készült kapcsolatot teremteni, hogy majd segítségükkel az NSZK-ba távozhasson. Életének további alakulásáról keveset tudunk. Az 56-os forradalom után a nagy tömegben érkező menekülteket komoly vizsgálat nélkül befogadta a szabad világ. Megadja így juthatott el Ausztráliába, ahol a hungarista magyar közösség egyik vezető alakja lett. 1980. április 4-én halt meg buxtoni tanyáján.
Az esetét 1964-ben felülvizsgáló Kotra Rudolf rendőr alezredes így foglalta össze a balul sikerült beszervezést: „Múltja alapján inkább elítélni, mint sem beszervezni kellett volna.”
A kép forrása: Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára. Köszönjük az együttműködésüket. Címlapkép: Kiss Bence.