Tüzet nyitottak a mianmari rendőrök a tüntetőkre

február 20., szombat 13:30

Éles lőszerrel lőttek a rendőrök szombaton a junta ellen tüntetőkre a mianmari Mandalajban, két tiltakozó meghalt, negyvenen megsebesültek - közölték a mentőszolgálat munkatársai.

A február 1-jén államcsínyt végrehajtó katonák ellen szombaton is tömegek vonultak utcára, a katonai kormányzás beszüntetését és a megválasztott vezető, Aung Szan Szú Kjí szabadon engedését követelték.

Aung Szan Szú Kjí portéját viszi egy tüntető Yangonban szombaton Fotó: YE AUNG THU/AFP

A lövöldözés a mandalaji kikötőben történt, amikor a hatóságok megpróbálták visszakényszeríteni a dolgozókat a kikötőbe. Szombaton ugyanis országszerte százezrek nem vették fel a munkát tiltakozásul.

A kikötő előtt mintegy ezer embert gyűlt össze, hogy elállja a rendőrök útját, ami feszült jeleneteket okozott: szemtanúk szerint a hatóságok vízágyút, könnygázt és gumilövedéket is bevetettek. Aztán előkerült az éles lőszer is, a Times forrása szerint mesterlövészek lőttek a tiltakozókra válogatás nélkül. Egy orvos megerősítette, hogy az egyik fejen talált tüntető a helyszínen meghalt, míg egy másik később halt meg, miután mellbe lőtték.

Tegnap halt meg a tiltakozássorozat első áldozata, egy 20 éves nő, akit orvosai szerint éles tölténnyel lőttek fejbe.

Mandalaj Fotó: STR/AFP

A megtorlásoktól való félelem igen erős az egykori Burmában, amely 1948-ban történt függetlenné válása óta több mint ötven éven át élt katonai diktatúrában. Ennek ellenére a tüntetésekkel párhuzamosan folytatódnak a polgári engedetlenségi felhívások, sztrájkolnak az orvosok, tanárok, légiirányítók és vasutasok.

Miután a mianmari tábornokoknak február 1-én elegük lett a „demokráciából” és egy klasszikus katonai puccsal átvették a hatalmat, annak ellenére indultak tömegtüntetések a délkelet-ázsiai országban, hogy tankok járják az utcákat és az internetet is le-lekapcsolják. Joe Biden szankciókat vezetett be a junta vezetői ellen, akik új választást ígértek. (NYT, MTI)