Koronavírus-számok Magyarországon 10/15/2021
Elhunytak + 10 Σ 30 351
Kórházban + 58 Σ 800
Fertőzöttek + 1 249 Σ 833 115
Tesztek + 17 554 Σ 7 127 710
Oltottak + 3 161 Σ 5 919 930
A legújabb trendek

A számok alapján Orbán már most szigoríthatna

február 26., péntek 12:09

A miniszterelnök csütörtökön járványmatematikusokra hivatkozva azt közölte, hogy az egész járvány legnehezebb két hete jön, Orbán szerint olyan terhelés lesz a kórházakon, mint amilyen még nem volt.

Így aztán nagy kérdés volt, hogy péntek reggel bejelent-e szigorításokat a közrádióban. „A következő napok döntik el, hogy kell-e szigorítani” - mondta Orbán.

Ha arra gondolt, hogy a következő napokban hirtelen zuhanni kezd majd az új fertőzöttek öt hete emelkedő, bő egy hete pedig egészen merekeden növekvő száma, az matematikai csoda lenne.

Új intézkedésként egyelőre az utazási szabályok szigorítását jelentette be a kormányfő, mint mondta, radikálisan korlátozni kell az Európán kívüli, üzleti célú utazásokat, mert megjelentek azok, akik így próbálnak most nyaralást szervezni maguknak. Orbán szerint ha kiengedjük az embereket Afrikába, és hazahozzák az új mutánsokat, akkor kész vagyunk. (Miközben az úszóválogatott Dél-Afrikában edzőtáborozik, a kajakosok pedig már korábban oda utaztak.)

A szigorítással is elkéstünk a jelek szerint. Müller Cecília ma bejelentette, hogy a jóval fertőzőbb brit mutáció mellett a védőoltásoknak jóval ellenállóbb dél-afrikai mutáció is megjelent már Magyarországon. (Miután Orbán ott volt reggel az operatív törzs ülésén, erről biztosan értesült már a reggeli interjú előtt.)

A számok drámai romlása miatt ismét előkerült az egészségügy teherbíróképességének a határa, ezzel pedig a november eleji helyzethez tértünk vissza. Akkor indult be igazán a második hullám, amit megkönnyített, hogy lényegében alig volt bármiféle korlátozás, még lehetett meccsre is járni.

A számok tényleg nagyon hasonlóak most, mint november elején:

  • ismét 5 000 felett van a kórházban kezeltek száma. A második hullám felfutó szakaszában november 5-én állt itt ez a mutató, egy hónappal később ért 8 045-ös csúcsra.
  • 451-en vannak lélegeztető gépen. A második hullám felfutó szakaszában november 10-én volt ennyi a számuk, december 7-én volt a csúcs, 674-gyel.
  • november 6-án volt a mostanihoz hasonló az új fertőzöttek száma (4 668 most, 4 709 akkor). December 6-án ért a csúcsra, 6 697 új regisztrált fertőzöttel.

A helyzet annyiban is hasonló, hogy Orbán akkor is nyilatkozott a közrádiónak (november 6.), akkor is megjósolta, hogy drámai állapotok lehetnek a kórházakban két hét múlva, amivel eléri teljesítőképessége határát az egészségügy, de mindezt úgy mondta, mintha nem lehetne ezzel kezdeni semmit.

Az akkori előrejelzése ez volt: 2 240 intenzív ágyra lesz szükség két héten belül, ennek a duplájára egy hónapon belül, 30-32 ezer covidos lesz kórházban.

Most azt mondta, hogy jelenleg 15 831 kórházi ágy és 2 296 lélegeztetőgéppel felszerelt ágy van a kórházakban, újra vezényelni fogják az egészségügyi dolgozókat. Ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy máshonnan érkeznek majd az intenzíves osztályokra, hogy besegítsenek a kevés szakorvosnak és szakápolónak. Ez szemészek vagy ortopéd orvosok esetében nem egyszerű feladat egy túlzsúfolt intenzívosztályon.

Szintén hasonló abban a helyzet, hogy Orbán novemberben nem jelentett be szigorítást, csak a halasztható műtétek átütemezését. Még azt is megindokolta, hogy miért nem jó ötlet az iskolák bezárása. (Azért, mert a kamaszok a plázákban lógnának.)

Négy nappal később aztán bejelentette a kijárási korlátozásokat, és a középiskolák bezárását, zártkapusak lettek a sportrendezvények és az étteremek nem fogadhattak vendégeket. Ezek az intézkedések azóta is érvényben vannak. És ennek ellenére terjed úgy a vírus, mint a szigorítások előtt.

Ez az új mutációnak köszönhető, a brit variáns hajthatja a harmadik hullámot, és most már a dél-afrikai is csatlakozhat ehhez. Hogy miért két hétre előre jósolt Orbán, azt nem tudni. Müller Cecília szerint nagyon gyorsan változik a járvány dinamikája, ezért két hétnél tovább senki nem lát.

Hogy mitől vagyunk jobb, és mitől rosszabb helyzetben a harmadik hullámban a másodikhoz képest, azt megpróbáltuk már összefoglalni. Az egészségügyi dolgozók nagy része már be van oltva. Ez fontos lehet, hogy az amúgy is szűkös kapacitásból betegség vagy karantén miatt nem esnek ki, de így is túl sok beteg juthat egy-egy szakorvosra és szakápolóra. Az idősek egy része is megkapta már a védőoltást, de egyelőre csak 520 ezren kaptak valamilyen vakcinát. A mostani mutációk jóval fertőzőbbek, és a járványügyi szabályokat is nehezebb fogják betartani a fásult emberek.

Müller Cecília is utalt rá ma, hogy a harmadik hullámban a korábbinál több fiatalt érint a betegség. Ami viszont indokolná az általános iskolák bezárását is. Balassagyarmat polgármestere a sok fertőzött miatt már tegnap arra kérte a szülőket, hogy ne vigyék iskolába és óvodába a gyerekeiket.