Kilép a Fidesz az Európai Néppártból

március 18., csütörtök 17:04

Ezt Novák Katalin jelentette be csütörtökön a Twitterén. A családokért felelős tárca nélküli miniszter posztjához csatolta az erről szóló levelet, amit Antonio López-Istúriz White EP-képviselőnek címeztek, és amiben azt írták, „a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség a továbbiakban nem kívánja fenntartani tagságát az Európai Néppártban a pártszabályzat 9. cikke alapján”.

Donald Tusk szintén Twitteren reagált a kilépésre, az Európai Néppárt elnöke azt írta, „a Fidesz elhagyta a kereszténydemokráciát, de valójában már évekkel ezelőtt hátrahagyta azt”.

Orbán Viktor március 3-án értesítette a néppárt frakcióvezetőjét, hogy a Fidesz EP-képviselői kilépnek az EPP frakciójából. A párt így reagált arra, hogy a néppárti frakció 84 százalékos többséggel olyan új szabályzatot fogadott el, ami alapján az eddigieknél könnyebben rakhatnák ki a frakcióból a fideszeseket. Az új szabályzatot kifejezetten a Fideszre szabták, világosan látszott, hogy ha a fideszesek nem mennek, akkor felfüggesztik a tagságukat. A fideszesekkel közös listán mandátumhoz jutott egyetlen KDNP-s képviselő továbbra is a frakció tagja maradt.