A fertőzésen átesettek 61 százaléka fél év után is védett volt egy friss kutatásban

járvány
2021 március 24., 13:53

Egy kedden publikált tanulmány részben választ ad arra a sokakat foglalkoztató kérdésre, hogy meddig vagyunk védettek, ha átestünk a koronavírus-fertőzésen. Az eredményeket Jakab Ferenc, a pécsi virológuscsoport vezetője foglalta össze.

Összesen 164 beteg mintáit vizsgálták 180 nappal a fertőzés után

  • 12 százalékuknál nagyon kevés antitestet mutattak ki,
  • 27 százalékuknál a betegség kezdete után 20 napig magas, majd nagyon gyorsan csökkenő antitestszintet mértek, ami fél év után sok esetben annyira lecsökkent, hogy nem volt semlegesítő hatása,
  • 29 százalékuknál szintén 2-3 hétig volt magas az antitestek szintje, ami lassan csökkent, és fél év után is egyértelmű volt a semlegesítő hatás,
  • 32 százalékuknál pedig hat hónap után is magas antitestszintet mértek.

A legtöbben tehát az utolsó csoportba tartoznak, és fél év elteltével is erősen védettek voltak. Többnyire ők voltak azok, akik a legsúlyosabb tünetekkel vészelték át a fertőzést.

Összességében a betegek 61 százaléka fél év után is rendelkezett egyértelmű védettséggel.Hasonlóan fontos az is, hogy a fertőzésen átesettek közel 40 százaléka viszont alig, vagy egyáltalán nem volt védett. Ez is mutatja, milyen fontos a maszkviselés, a távolságtartás és a többi óvintézkedés.

Jakab kiemelte, hogy a sejtes immunitás alapját képező T-sejt válasz minden csoportban hasonlóan magas volt

link Forrás


Címlapkép: Egészségügyi maszk Juhász Ferenc költő szobrán a biatorbágyi Juhász Ferenc Mûvelõdési Központ előtt 2020. április 8-ánMTI/Vasvári Tamás