Tibeti zászlókkal és az ujgurok szenvedéseire emlékező felirattal várja az I. kerület a kínai főkatonát

POLITIKA
2021 március 25., 12:05

Csütörtökön a kínai honvédelmi miniszter a hadtörténeti múzeumba látogat.

Az I. kerületi önkormányzat úgy döntött, hogy a szomszédos, önkormányzati épületre az

"Igazságot az elnyomott ujguroknak! Justice for those suffering in Xinjiang!"

feliratot teszi ki a kapuja fölé, illetve a momentumos alpolgármester két tibeti zászlót is kihelyezett az épületre. Gelencsér Ferenc szerint így akarnak tiltakozni a kisebbségek kínai elnyomása ellen, illetve kifejezni a tiltakozásukat azzal szemben, hogy az "elnyomó, kommunista diktatúrához dörgölőzik a magyar kormány".

Kirakták a molinót.
photo_camera Kirakták a molinót. Fotó: I. kerületi önkormányzat

A kínai védelmi minisztert szerdán Áder János köztársasági elnök fogadta.

Áder János köztársasági elnök (j) fogadja Vej Feng-ho kínai nemzetvédelmi minisztert a Sándor-palotában 2021. március 24-én.
photo_camera Áder János köztársasági elnök (j) fogadja Vej Feng-ho kínai nemzetvédelmi minisztert a Sándor-palotában 2021. március 24-én. Fotó: Bruzák Noémi/MTI/MTVA