Navalnij szerint direkt rontják az egészségét, fájdalomcsillapító injekciót kér

külföld
2021 március 28., 11:57

Alekszej Navalnij egészségi állapota folyamatosan romlik a büntetőtáborban, ahová még februárban szállították. Mint korábban írtuk, a bebörtönzött orosz ellenzéki vezető hátfájásra és lábfájdalmakra panaszkodik. Pár napja azt mondta az ügyvédjének, úgy érzi, lebénul a lába, ez utóbbi az elmúlt napokban annyira rossz lett, az Instragram oldalán megjelent poszt szerint attól tart, hogy elveszítheti a lábát.

Navalnij egy nyilvános ellenőrző bizottsághoz fordult, hogy mérjék fel az állapotát és kérelmezzenek a számára fájdalomcsillapító injekciót, mert a napi két ibuprofen tabletta, amit a börtönorvostól kap, egyáltalán nem használ. Az ellenőrző bizottság egy félhivatalos szervezet, amelynek bejárása van a börtönökbe. A 44 éves aktivista azt mondta a bizottságnak, hogy

az őrei éjjel óránként felébresztik, ezzel akarják rontani az egészségét, a börtön pedig nem hajlandó engedélyezni, hogy megvizsgálhassa egy civil orvos. Navalnij a bizottságon keresztül kérvényezte, hogy adjanak neki diclofenac injekciót, ami egy erős gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító. A bizottság továbbította a kérelmet, de nem tudni, hogy azt azóta a büntetőtábor vezetése engedélyezte-e. A bizottság annyit közölt még a sajtóval, hogy ottjártukkor Navalnij még tudott járni.

Alekszej Navalnij a börtönben.
photo_camera Alekszej Navalnij a börtönben.

Navalnij ügyvédje, Vagyim Kobzev egy nappal a bizottság előtt látogatta meg védencét, és azt mondta, nem tudott arról, hogy a politikus injekciót kérvényezett volna.Március 15. óta lehet tudni, hogy Navalnijt a Vlagyimir megyei Pokrov 2. "javítókolóniába" vitték a moszkvai börtönből, ahol azután tartották fogva, hogy január 17-én Moszkvában, Berlinből őrizetbe vették. Berlinben pedig azért volt, mert ott kezelték, miután az orosz titkosszolgálat megmérgezte. Hogy tényleg az FSZB állt a merénylet mögött, azt Navalnij maga derítette ki, mikor álnéven fölhívta az akció egyik résztvevőjét, aki részletesen beszámolt neki arról, hogyan próbálták eltenni láb alól.

Február 2-án egy moszkvai bíróság letöltendőre változtatta Navalnijra egy korábbi, sokak szerint politikai okokból indított sikkasztási ügyben kiszabott felfüggesztett szabadságvesztést. Az ítélet értelmében Navalnijnak a korábban házi őrizetben eltöltött idő figyelembevételével a rá kirótt három és fél évből valamivel több mint két és fél évet kell letöltenie. (Reuters)