Magyar Orvosok Szakszervezete: Előfordul, hogy 65-70 éveseket nem tudnak lélegeztetőgépre tenni, mert fiatalokkal van tele az intenzív osztály

járvány
2021 március 29., 09:16

Egyre fiatalabbak, egyre súlyosabb állapotban érkeznek kórházba, mondta Tóth Judit, a Magyar Orvosok Szakszervezetének alelnöke az ATV-ben. Az elhunytak átlagéletkora is látványosan csökken a harmadik hullámban:

link Forrás

„Nagyon súlyos a helyzet, a katasztrófa medicina szabályai szerint választani kell, hogy kinek adják meg az adott sürgősségi ellátást, ha egyszerre bejön 8-10 súlyos állapotú beteg” - mondta Tóth.

Folyamatosan kapnak jelzéseket, hogy korábban 8 ágyas intenzív osztályok most 40 ággyal működnek, vagy két-háromszoros a betegek áramlása a sürgősségi osztályokon, egy orvosnak 40 beteget kell ellátnia egy műszakban.

Elmondása szerint hallott olyat, hogy 65-70 év felettieket nem tudnak lélegeztetőgépre tenni, mert fiatalokkal van tele az intenzív osztály.Megköszönte az ózdi kórház főigazgatójának, hogy kiállt az igazság érdekében, amikor elmondta a városi tévében: „Azokat a felvételeket tessék elképzelni az ózdi kórházban, amit annak idején az olasz helyzettel kapcsolatban láttunk". Az Országos Kórházi Főigazgatóság ezt hazugságnak nevezte. Tóth Judit azt mondta, több ózdi kollégájával beszélt, akik megerősítették, hogy súlyos a helyzet.

Kásler Miklós ehhez képest azt mondta a kórházak helyzetéről a Bayer Show-ban: „Meg se rendültünk”.Tóth szerint egyelőre korai nyitásról beszélni, inkább szigorítani kéne - ezt javasolta az Orvosi Kamara is -, és figyelmeztetett, hogy bár örömteli a pedagógusok oltása, nem lesz idő a védettség kialakulására, mire újranyitnak az iskolák.

Heti járvány-összefoglalónkban mi is arról írtunk: Ilyen súlyos járványhelyzetben veszélyes kommunikációs trükk, hogy a kormány a nyitás részleteiről kezd beszélni.

Címlapkép: MTI/Balogh Zoltán