Félmilliárd forintba került az a két balatoni megállóhely, ahol nem állnak meg a vonatok

balaton
2021 április 06., 05:31

Balatonmáriafürdőn nem értik, miért költöttek több mint félmilliárd forintot a település két vasúti megállóhelyre, ha nem állnak meg a vonatok, írja a Népszava, hozzátéve, hogy a két balatoni megállóhelyen Budapest – Fonyód, Siófok, Székesfehérvár irányába mindössze naponta egyszer, hajnali 4 óra 51 perckor áll meg vonat. A másik irányba már többször, pontosabban összesen kétszer, háromnegyed hétkor és egy órával később is.

A lap azt írja, a két megállóhelyre a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. tájékoztatása szerint összesen 512 millió forintot költöttek a hullámtelepi állomásépület felújítása nélkül, hozzátéve, hogy a déli vasút rekonstrukciója során a Mészáros Lőrinc-féle R-Kord Kft., a V-Híd Zrt. és a Swietelsky Vasúttechnika Kft. alkotta Déli Part 2016 Konzorcium az eredeti, 53 milliárd forintos árnál közel 36 százalékkal drágábban, 72,4 milliárdért újította fel Szántód és Balatonszentgyörgy között a Balaton déli vasútját. Felújították a korábban Balatonmáriafürdő-alsó néven ismert állomást, ami a Máriahullámtelep nevet kapta, és kialakítottak Máriaszőlőhegy néven egy új állomást is. A vonatok viszont nem állnak meg.

Galácz György, Balatonmáriafürdő polgármestere kérte a MÁV-ot, hogy alakítsák már úgy a menetrendet, hogy legalább az egyik helyen megálljanak a vonatok, de elutasították a polgármester kérését, mondván hogy főszezonon kívül kevés az utas.