Mianmarban a hadsereg pénzt számol fel azoknak, akik vissza akarják kapni a tüntetések során elhunyt hozzátartozóik holttestét

A katonaság 85 dollárt számol fel azoknak a családoknak, akik szeretnék megkapni azon hozzátartozóik holttestét, akiket a biztonsági erők öltek meg a legutóbbi összecsapásokban, írja a CNN

Pénteken a Ranguntól hatvan kilométerrel északkeletre található Bago városban a katonák 82, a junta ellen tiltakozó tüntetőt lőttek le. Egy Bagóban élő szemtanú a CNN-nek azt mondta, a hadsereg pénteki rajtaütése óta a környéken nincs internet, a városból pedig sokan menekültek a közeli falvakba, mert a biztonsági erők elkezdték átkutatni a házakat.

Gyászolók Mianmarban 2021. április 11-én, annak a temetésén, aki azután halt meg, hogy egy ellenőrző pontnál menekülni próbált a biztonsági erők elől Fotó: HANDOUT/AFP

A Politikai Foglyokat Támogató Egyesület (AAPP) vasárnapi közlése szerint már több mint 700 ember halt meg a katonai hatalomátvétel elleni, február 1. óta tartó tüntetéssorozatban. A volt Burmában a katonaság február elején vette át a hatalmat a demokratikusan megválasztott kormánytól. Az azóta tartó tüntetéseket még úgy sem sikerült letörnie a hadseregnek, hogy éles lőszert vetett be a tiltakozók ellen. Eddig több mint háromezer tiltakozót tartóztattak le, ennek ellenére most vasárnap is sokan tüntettek országszerte. (CNN/MTI)

A független magyar sajtónak soha nem volt olyan nehéz dolga, mint a járvány alatt.

A kormány nem enged újságírókat az egészségügyi intézmények közelébe, és a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb adatokat sem osztja meg a nyilvánossággal. A közmédia és a többi propaganda csatorna mindent megtesz a valós helyzet elkenéséért.

A 444-en az elénk állított akadályok ellenére is be tudjuk mutatni, hogy áll a járvány Magyarországon és a világban. A pontos számokat, aktuális trendeket bemutató grafikonjainkból, infografikáinkból több millióan tájékozódnak.

Az ezeket összegyűjtő járványadat-oldalunk az utóbbi hónapokban átvette a közszolgálati média szerepét. Olvasóinkat ezzel nem csak tájékoztatjuk, hanem segítünk nekik egészségesnek maradni, és megőrizni szeretteik egészségét is.

Kapcsolódó