Nem sokkal azután, hogy Pető Attila odaállt a kamerák elé, és meg is nevezte az őt molesztáló papot, ugyanennek az elkövetőnek a tetteiről két másik fiatal is beszélt a Partizán szerda esti műsorában. Kitakarva és elváltoztatott hanggal szerepeltek a stúdióbeszélgetésben, az ügyről elmondottak nagy része pedig ismert volt már - mégis fontos a megszólalásuk. Magyarországon ugyanis a gyerekkori bántalmazást elszenvedők történetei nagyon ritkán jutnak el a nyilvánossághoz, hiába tartja létfontosságúnak az erről való beszédet - a katolikus egyházon túl - számos pszichológus, jogvédő és áldozat.

Az interjú rögtön azzal kezdődik, hogy az egyik fiatalember elmondja, neki egy újságcikk segített tudatosítani, majd pedig feldolgozni a történteket. Miklósi Gábor 2016-os indexes cikkét úgy élte meg, mint amikor elhúzzák a függönyt, fellebbentik a fátylat:

„Addig erőteljesen tagadtam, és amikor ott olvastam a cikket, akkor éreztem azt, hogy aha, ebben tényleg van valami... És akkor előjöttek az emlékek, hogy... ezeknek egy részén átmentem én is.”

A férfi elmesélése szerint hasonló eseménysor játszódott le vele is 2010 környékén, 13 éves korában, mint amit Pető Attila elmesélt. A pap kiválasztott egy éppen sebezhető lelkiállapotban lévő fiút, akit aztán kiemelt figyelemben részesített, és rendszeresen vitt el kettesben kocsikázni. A félreállt kocsiban bizalmas beszélgetés következett, majd ölelgetések, „póló alatti simogatás, nyakpuszilgatás”. „Egyszer vagy kétszer a szokásos hassimogatás közben elindult öv alá a keze, akkor leszorítottam, ezzel tudtam jelezni neki, hogy ezt nem szeretném.” A simogatás és a nyakpuszilgatás ezek után is a rutin része maradt, de szépen lassan kikopott, ahogy rendeződött és stabilizálódott a családi háttere. „Amikor nehéz a gyereknek, akkor a leginkább sebezhető és támadható” - teszi hozzá.

link Forrás

A fiatalabb férfi története 2015-ös. „Általában meghitt pillanatokban, gyónás után kezdett el ölelgetni.

Minden gyónáskor szokott puszit adni, és az egyik ilyen puszi az így... félrement, és az ajkamra esett.

És akkor elgondolkoztam, hogy úristen, az életem első csókja az egy pappal volt. De ezt elhessegettem magamban.” Később pszichoterápián azt mondta neki a szakember, hogy az eset „nagy veszély lehetett volna, de bennem ez nem tapadt le”, vagyis „nem emésztette magát” sokat ezen.

Mindkét megszólaló hosszan részletezi, milyen sokat tett a pap a hátrányos helyzetű fiatalokért, milyen szenvedélyesen, éjt nappallá téve dolgozott értük a táborokban. Ezeken az egyházi hátterű eseményeken százas nagyságrendben voltak segítők, és az évek során több ezer gyerek táborozott náluk. Miért nem vették észre, hogy valami nincs rendben? - merült fel a kérdés. „Utólag okos az ember, sokan mondják, hogy fel kellett volna tűnnie, hogy rendszeresen ugyanazokkal a gyerekkel kocsikázott, hogy a nehéz sorsú árva gyerekekkel volt jóban, őket többször vitte ide-oda, mint a többieket” - hangzott az idősebb fiatalember válasza. Hozzátette, hogy tudomása szerint - ami egybevág korábbi sajtóértesülésekkel - a pap azután is tartotta a kapcsolatot a gyerekekkel foglalkozó szervezetekkel, hogy a pápa végül a botrány kipattanása után végleg száműzte a papi rendből 2016-ban. A férfi szerint a médiavisszhang hatására a pap egy ideje már nem érintkezik ezekkel a táborokkal, otthonokkal.

A Partizán adásában nem hangzik el, de a 444 cikksorozatából kiderül:

• 2003-ban jelentette először Pető Attila a zaklatását az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye vezetésének, de ők a papnak hittek, és nem indítottak vizsgálatot.
• 2008-ban pszichológusi szakvéleményt is mutatott (volna) a főegyházmegye két vezetőjének, mégsem indult vizsgálat.
• 2015-ben ment el újra az Erdő Péter vezette érsekséghez, ahol ezúttal viszonylag gyorsan le is zajlott a vizsgálat, amely először a pap felfüggesztéséhez, majd laicizálásához vezetett.

Részben a megjelent cikkek hatására legalább 20-an fordultak az egyházhoz, hogy őket vagy a gyereküket zaklatta az említett pap, akinek ennél sokkal több áldozata lehetett. Az esetek szinte mind abban a 12 évben történtek, amely Pető első bejelentése és a vizsgálat megindulása között eltelt.

Pető Attila emiatt nem volt elégedett az egyház hozzáállásával, és ahhoz is makacsul ragaszkodott, hogy találkozhasson Erdő Péter bíborossal. Két éve egyházi vezetők feljelentették zaklatásért, az ügy már bírósági szakaszban van. Nem sokkal később Erdő Péter bejelentette, hogy gyermekvédelmi felelőst neveznek ki először a főegyházmegyébe, majd az ország összes katolikus nevelési intézményébe, a papképzésben pedig külön tantárgy lesz a gyermekvédelem.

A napokban jelent meg az első interjú az új esztergomi gyermekvédelmi felelőssel, Gájer Lászlóval és a vele együtt dolgozó pszichológussal, akik érzékenyen beszéltek Pető Attila partizános szerepléséről és igazságért folytatott küzdelméről. Sokkal érzékenyebben, mint egyes egyházi vezetők vagy éppen a főegyházmegye alkalmazottjai, akik a Pető ellen indított per tanúi is egyben. A Pázmány tanszékvezető teológiaprofesszoraként is dolgozó Gájer azt mondta: „Fájó szívvel figyeltem az említett történetet a Partizán oldalán. Azok a programok, amelyeken dolgozunk, éppen azt szolgálják, hogy egyszerre legyünk érzékenyek és tapintatosak, ugyanakkor rendkívül határozottak is. Vágyom rá és imádkozom érte, hogy az említett esetben a kiengesztelődés és a megbékélés mielőbb megszülessen.”

Csáky-Pallavicini Zsófia szintén nem reagált az interjút készítő 777.hu keresztény portál kérdésbe foglalt állítására, miszerint „A videó nagy felháborodást keltett, mivel a történet is úgy mutatta be az egyház szerepét, mint akik nem foglalkoztak az áldozattal.” A sérelmek emlegetése és az érdemek mindent eltakaró mutogatása helyett a klinikai szakpszichológus azt hangsúlyozta, hogy a Pető-interjú „fontos dolgokra mutat rá, amelyekre nem lehet elég érzékenyen figyelni. Az egyik, hogy hiába történnek hathatós, igen szigorú intézkedések a bántalmazottak védelmében, ha nem kellő érzékenységgel kezeljük a helyzetüket, a sebzettségüket, önmagában a bántalmazó megbüntetése nem ad gyógyulást, segítséget a továbblépéshez. Azt, akit a közelünkben bántás ért, kísérni, támogatni kell az útján. Ezt eddig is felkínálta az egyház, de most még nagyobb hangsúly kell, hogy kerüljön erre.

Látszik, hogy minden jó szándékú erőfeszítés ellenére maradtak hiányok és sebek – szeretnénk, ha minden érintett gyógyulhatna. Hosszú távon gondolkodunk, nagy munka áll előttünk.”