Karácsony Fürjes félreállításáról: A saját embereit sem kíméli a kormány, hogy lakájtempóban kiszolgálja a kínai érdekeket

Közleményben reagált Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely arra, hogy egy péntek este megjelent határozatban Orbán Viktor elvette Fürjes Balázstól a Diákvárost és a Fudan Egyetemet. 

Hétfőtől a területek felügyelete már Palkovics Lászlóhoz tartozik. Fürjes, Vitézy Dávid társaságában még pár nappal ezelőtt is azzal érvelt, hogy elfér egymás mellett a 12 ezer magyar egyetemista elszállásolására alkalmas kollégiumi negyed, az úgynevezett Diákváros, és a Kínai Kommunista Párt elitegyeteme, a Fudan budapesti kampusza. 

Hogy a Fudan milyen léptékben készül Budapestre, az eleve csak a sajtóból derült ki: a Direkt36 írta meg, hogy a kínai egyetem építését egy kínai vállalat végezné kínai anyagokból, kínai dolgozókkal, ráadásul minderre a magyar állam még egy 450 milliárd forintos kínai hitelt is felvenne, valamint a kampusz építéséhez az ingatlanokat a magyar állam biztosítja. Az erről szóló előterjesztést pedig éppen az a Palkovics László készítette elő, aki most kormánybiztosként átvette a projektet Fürjestől.

Ezzel kapcsolatban Karácsony úgy fogalmaz, hogy 

„Még a saját embereit sem kíméli a kormány, hogy lakájtempóban kiszolgálja a kínai gazdasági-politikai érdekeket. Először több mint tízezer magyar fiatal olcsó lakhatásának ügyét dobta sutba, majd megalázta saját kormányának tagjait is. Fürjes és Vitézy urak méltatlan helyzete iránti együttérzésemmel együtt is újra csak azt tudom mondani: kitartok a Budapesti Diákváros, vagyis több mint tízezer magyar fiatal olcsó lakhatásának ügye mellett. És nem engedek.”

Karácsony szerint a Fudan Budapestre telepítése jól mutatja, hogyan kormányoz a Fidesz: „először a kormány megállapodást köt 2019-ben az új fővárosi városvezetéssel többek között a Budapesti Diákvárosról. Olcsó lakhatást a magyar fiataloknak, egészségügyi fejlesztéseket, a Budapesti Nagyerdő zöldfejlesztését tudtuk kiharcolni, és azt, hogy a kormánynak olyannyira fontos stadion úgy épüljön meg, hogy kilenc napig kiszolgálja az atlétikai vb-t, de utána legalább 90 évig a ferencvárosiak és általában a budapestiek szabadidejét, szórakozását, sportolási lehetőségeit biztosítsa. Megállapodtunk, aláírtuk, a Fővárosi Közgyűlés és a kormány is dokumentumba foglalta.

Majd a miniszterelnök ezt az egészet elárulta az első szembejövő kínai delegációnak. Titokban hozott kormányhatározattal a Budapesti Diákváros területét odaígérte egy olyan kínai egyetemnek, amely kartája szerint a kínai kommunista párt iránymutatásai alapján működik, amelyet kínai vállalatok építhetnek meg 500 milliárdos kínai gigahitelből, amelynek árát persze a magyar adófizetőknek kell évtizedekig törleszteniük.

Mikor mindez az aljasság kiderült, Ferencváros polgármesterével együtt tiltakoztunk. Nem máshoz, csakis az adott szóhoz, a megkötött megállapodáshoz ragaszkodtunk. Erre Fürjes és Vitézy urak olyan terveket mutattak – gondolom, megnyugtatásul –, amelyek szerint a Diákváros is és a kínai egyetem is meg tud épülni. Másnap kiderült, hogy a bemutatott tervek nem többek blöffnél, mert a kínai egyetem igenis kollégiumi épületek helyére van tervezve. Mikor ezt szóvá tesszük, késő éjszaka megjelenik egy kormányhatározat a közlönyben, amely lenullázza azt a munkát, azt a több százmillió forintot, amelyet Fürjes államtitkár és csapata a Diákváros terveire fordított eddig, és az egészet odaadja a miniszterelnök kedvenc végrehajtójának, Palkovics miniszternek. És ebből az éjszakai kormányhatározatból világosan kiderül: igenis a Budapesti Diákváros helyére akarják erőltetni a kínai egyetemet. Igenis sok ezer magyar diák lakhatásának kárára szolgálná ki az Orbán-kormány a kínai gazdasági-politikai érdekeket.

Újra mondom: egyetlen négyzetmétert sem hagyunk elvenni a Budapesti Diákváros és a Budapesti Nagyerdő területéből.”