Beült a 4iG igazgatóságába Orbán portugál barátjának fia

POLITIKA
2021 április 29., 15:43

A 4iG Nyrt. beszámolóját 37,86 milliárd forint mérlegfőösszeggel, 7,68 milliárd forint saját tőkével és közel 3,44 milliárd forint adózott eredménnyel fogadta el az igazgatóság, ami úgy döntött, hogy 2,212 milliárd forint osztalékot fizetnek, mert úgy ítélték, „a társaság a kitűzött céljait maradéktalanul teljesítette, eddigi fennállásának legjobb üzleti eredményét érte el”.

Végh Richárd, a BÉT vezérigazgatója és Jászai Gellért
photo_camera Végh Richárd, a BÉT vezérigazgatója és Jászai Gellért Fotó: Kummer János/mfor.hu/BÉT

„A 4iG Nyrt. megbízásai 2020-ban az oktatás, a gyógyszeripar, az egészségügy, valamint a logisztika, a járműipar és légi személyszállítás, a bankszektor és pénzügyi tanácsadás területéről származtak, de a 4iG Nyrt. jelentős eredményeket ért el a licensz- és eszközbeszerzések, illetve infrastruktúra-üzemeltetés és az IT biztonság területén is” – áll a cég közleményében.

A 4iG új igazgatósági tagjának választották Pedro Vargas Santos Davidot, aki 2013 óta az Alpac Capital vezérigazgatója és ügyvezetője, 2018 óta a portugál NOVA de Lisboa – feltörekvő piacokkal foglalkozó – egyetemi adjunktusa. Korábban vezérigazgatója volt a zöldmezős beruházásokkal foglalkozó PB Colombiának, nemzetközi terjeszkedésért felelős igazgatóként dolgozott a Jeronimo Martins Groupnál, előtte meg a McKinsey & Company vezetési tanácsadója volt.

A régi Index 2017-ben írt arról, hogy David és az apja, Mario David jobboldali politikus – akit Orbán Viktor 2016-ban tüntetett ki – jól képzett, rendelkezik nemzetközi, elsősorban dél-amerikai kapcsolatokkal. „Azt nem tudjuk, hogy amennyiben az édesapa nem lenne Orbán Viktor évtizedes jó barátja, akkor is megtalálták volna a hazai cégek Pedro Vargas Davidot a milliárdos alapkezelői feladatra” – zárta a cikkét akkor Brückner Gergely.

2019-ben hosszan írtunk arról, hogy Orbán áldásával hogyan válhatott a Jászai Gellért vezette 4iG a hazai informatikai közbeszerzések legnagyobb nyertesévé. Abban az évben 28-szorása is ugrott a cég nyeresége. Azóta már magyar műholdról álmodnak.