Spirit FM: Semmivel sem lenne jobb helyzetben a Klubrádió, ha nem szólalunk meg a frekvencián

„Semmivel sem lenne jobb helyzetben a Klubrádió, ha nem szólalunk meg a frekvencián” – így reagált a Spirit FM vezetése arra, hogy az elmúlt napokban Tamás Gáspár Miklós és Hadházy Ákos is jelezték, bojkottálják az ATV-t, miután kiderült, hogy az ATV-csoporthoz tartozó Spirit FM a 92.9 MHz-es frekvencián sugároz majd, ahol korábban a Klubrádiót lehetett hallgatni, amíg ki nem csinálták.

Fotó: Spirit FM

Korvin Tibor, a Spirit FM programigazgatója a Heteknek adott interjújában elmondta, nem igazán értik azokat a kritikákat, amik azt sejtetik, hogy a csatornának köze lehetett a Klubrádió ellehetetlenítéséhez. Hozzátette, a hatósági szerződésükben még egy olyan bontó tétel is van, miszerint, ha a bíróság a Klubrádió számára kedvező ítéletet hoz, akkor azt elfogadják, és vissza kell adniuk a frekvenciahasználati jogot. 

A napokban a Klubrádió harcias hangvételű közleményben ment neki a Hit Gyülekezetéhez kötődő Spirit FM-nek, ezt követően szólított fel Tamás Gáspár Miklós az ATV bojkottjára, amire Hadházy Ákos is reagált.

„Olyan, hogy Klubrádió frekvenciája, vagy éppen Spirit FM frekvenciája, nem létezik. A rádiós sugárzási jogosultságok kiosztása mindig is állami monopólium volt, amelyről a parlament által felhatalmazott testület dönt. Minden rádiócsatorna kvázi »albérlőként« használja az adott frekvenciát, amelyet lejárat után a hatóság vagy meghosszabbít, szabálysértés esetén azonban el is veheti a jogosultságot. Attól, hogy egy rádió éveken keresztül használ egy frekvenciát, attól nem fogja tulajdonolni azt, így a Klubrádió sem” – mondta a Heteknek Korvin Tibor, aki hozzátette, „a kollégák nem csinálnak érzelmi kérdést az ügyből”.