Tartanak az indiai variánstól, beoltják a dél-ázsiai olimpikonokat

sport
2021 május 28., 09:40

Az indiai, pakisztáni, bangladesi, Srí Lanka-i, maldív-szigeteki és nepáli sportolókat is beoltják, mielőtt az olimpia helyszínére utaznának, közölték a szervezők.

Csupa olyan országról van szó, ahonnan az indiai variáns miatt csak a legszigorúbb feltételek mellett lehet beutazni Japánba. Megállapodtak abban is, hogy a két kötelező teszt mellett extra teszteket végeznek majd ezeken a sportolókon. Egyelőre nem tudni, hogy a hat országból érkező újságírókat és más küldötteket is kötelezően beoltják-e.

photo_camera Fotó: EyePress via AFP

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság arra számít, hogy az olimpiai falu lakóinak 80 százaléka megkapja az oltását, mire Tokióba érkezik. Ennek ellenére a japán lakosság egyre elutasítóbb a rendezvénnyel szemben, a szponzorok sem feltétlenül lelkesek, és az olimpia hivatalos partnerújságja is a játékok lefújását követeli. A japán orvosi szövetség vezetője egy új, olimpiai variáns megjelenésétől tart.

Japánban most is vészhelyzet van érvényben a járvány negyedik hulláma miatt, ami jelen állás szerint június 20-ig lesz érvényben. Az Olimpia a tervek szerint egy hónappal később kezdődik.