48 milliárdból vált ki egyetemi ppp-s szerződéseket a kormány

május 29., szombat 6:50

48 milliárd forintot biztosít a kormány a felsőoktatási ppp-konstrukcióban megvalósult projektek kiváltására - derül ki a Magyar Közlönyből. Ezek a fajta beruházások 2004 és 2010 között jöttek létre. Az volt a lényegük, hogy egy-egy építkezés, felújítás költségeit egy magáncég állta, akivel hosszútávú szerződést kötött az állam és különböző bérleti, vagy szolgáltatási szerződés keretében törlesztett.

A Fidesz a 2010-es kormányváltás óta több ütemben váltott ki PPP-szerződésekben rejlő állami kötelezettségvállalásokat, amelyek a Magyar Narancs 2011-es cikke szerint 3000 milliárd forintra rúgtak. Legutóbb például decemberben költöttek csaknem 27 milliárd forintot egyetemi kollégiumok kiváltására.

Varga Mihály pénzügyminiszter 2021. május 11-én Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

A kormány most Varga Mihály pénzügyminisztert bízta meg, hogy gondoskodjon 48 milliárd forint forrás biztosításáról a 2021-es költségvetés Gazdaságvédelmi Alap fejezet, gazdaságvédelmet szolgáló innovációs és technológiai fejezeti kezelésű előirányzatok felsőoktatási vagyongazdálkodási feladatok jogcímcsoport javára.

A napi.hu felhívja a figyelmet, hogy ennek a jogcímcsoportnak a kerete a törvény szerint 50 milliárd forint, tehát csaknem a teljes összeget felsőoktatási ingatlanok megvásárlására fordítja az állam. Az így kiváltott ingatlanok további sorsáról nem tudni többet a Magyar Közlönyből, de áprilisban több ezer milliárdnyi, addig az állami felsőoktatásban lévő közvagyont adtak át fideszes delegáltakból álló alapítványoknak.