Szakács Árpád: Annak is van üzenete, amikor egy külügyminiszter az egyik legprimitívebb rapsztárral, Majkával egyezteti ügyeit

szórakozás
2021 május 31., 08:43

Szakács Árpád, a jobboldali kultúrharc szellemi vezetője korábban is kritizálta már saját oldalát, most viszont gyakorlatilag vascsővel ment neki a kormánynak, legalábbis az Erdély.ma portálon megjelent írásában többek között olyan mondatok jöttek ki belőle, mint:

„A galádság természetessé vált, mint egy jó szippantás a friss levegőből. Mára pedig ez működteti a rendszert.”

Illetve, hogy szerinte ”van annak üzenetértéke, hogy jelenleg a magyar lét, a magyar jövő legfontosabb bástyájába, a kultúra megszervezésének komplex, sok területet összefogó menedzselési feladataira egy cirkuszigazgatót neveznek ki”. Mármint Fekete Pétert.

És szerinte annak is van üzenete, „amikor egy külügyminiszter Kis Grofóval szórakozik, és még hivalkodik is vele, akárcsak azzal, hogy az egyik legprimitívebb rapsztárral, Majkával egyezteti ügyeit”.

Szijjártó Péter és Majka a Külügyminisztériumban 2021. április 19-én
photo_camera Szijjártó Péter és Majka a Külügyminisztériumban 2021. április 19-én Fotó: foto: Borsos Matyas

Ahogy szerinte „annak is van üzenetértéke, hogy Borkai Zsolték Fekete Pákóra orgiáztak az Adrián”, és „az is sokat mond, hogy a miniszterelnök Fásy Ádám mulatóskirállyal levelezik”. Utóbbival kapcsolatban feltette a kérdést: „Vajon kormányfői hatáskör-e – még akkor is ha ezt hallgatja az autójában – egy olyan személynek hajbókolni, akinek az életműve fekete lyuk a magyar égbolton?” Majd megemlítette, hogy „az is annyira, de annyira idétlen, ahogy a kormányfő a fiatalokat a végtelenül buta Fluor Tomi-féle Wellhelloval próbálja megnyerni”, bezzeg az ő generációja „még P. Mobilt hallgatott, Csurka István és Molnár Tamás filozófus gondolatain szocializálódott”.

„Ma már néhány huszadrangú politikus kihirdeti mindenkinek a véleményét, amit a szellemileg kiüresedett, közhelyeket harsogó megmondóemberek papagáj módjára szajkóznak.”